A kommunikációelmélet a propagandán és a sajtóelméleten kívül a reklám, forgalmazás, a kereskedelem kutatásának hatására alakulhatott ki. A rádió megszületésével, valamint az amerikai üzleti élethez való kapcsolódásával kezdődött meg a tömegkommunikáció kutatása.

Harold D. Laswell a tartalomelemzés felől közelítette meg a kutatást, a pszichológus Lewin csoportdinamikai kísérletei részének tekintette a kommunikáció kutatását,

Hovland és munkatársai a pszichológia eszközeivel a vélemény- és attitűdváltozásokra koncentráltak kísérletsorozataikban.

Paul F. Lasarfeld a 30-as években abból a szempontból kutatta különböző (rádió) eszközök hatását, hogy mi a személyes befolyás szerepe a tömegkommunikáció hatásában. Véleménye szerint: „A kereskedelem fogyasztóival kapcsolatos vizsgálatok jelentős mértékben továbbfejlesztették a módszereket, és létrehozták a közvélemény-kutatást. A rádió színpaddá vált: közvélemény-kutatásokra volt szükség, hogy az újságok, folyóiratok eladott példányszámaival versenyezni tudjon." Ezekből az információkból lett az új kommunikáció- és közvélemény-kutatás nyersanyaga.

A kommunikációkutatás fejlődésének nagy lökést adott a kereskedelmi piackutatás és a mintavételezés kimunkálása. Az 1936-os amerikai elnökválasztás során bizonyosodott be a mintavételes közvélemény-kutatás előnye az esetleges kikérdezéssel szemben (Gallup és mtsai). E korai időszakban a kommunikációkutatás elméleti háttere a behaviourizmuson alapult, mely abból a pszichológiai alapvetésből indult ki, hogy a kommunikáció ingerként éri a tudatot, amelyre azonnali és közvetlen válaszreakció várható. E feltételezés tükröződik Laswell híres paradigmájában.