Az emberi megismerés számára a kommunikációelmélet interdiszciplináris tudományos kérdés.

A műszaki, matematikai, információelméleti tudományok mellett a szociológia, a szociálpszichológia, a pedagógia, pszichológia - ezen belül behaviourizmus (viselkedéstudomány), a pszichoanalízis és a kognitív irányzatok -, valamint a nyelvészeti tudományok, az antropológia, sőt még a művészi közlés ismérveivel foglalkozó tudományok is kiemelt figyelmet fordítanak az emberi kommunikáció különböző folyamataira és jellegzetességeire. A kommunikációelméletet aszerint próbálták meghatározni, hogy melyik határtudomány oldaláról közelítettek hozzá.⁴⁸

1) Filozófia: Jaspers a tudományos, objektív megismerés határait kutatva nagy jelentőséget tulajdonít a kommunikációnak. Véleménye szerint a létezés sem jut egyedül önmegvalósításhoz, hanem másik emberre van szüksége. Ezért tartja nagy jelentőségűnek a kommunikációt. Sartre nézetei rendszerében fontos helyet foglal el a „másvalakihez fűződő vonatkozások viszonya". A másokért való lét struktúráját a tekintet elemzésében tárja fel (ami nem feltétlenül korlátozódik a szemre mint érzékszervre). Tekintve lenni azt jelenti, hogy mindig a másvalaki jelenléte konstatálja az egyesek létét. (Teljes részletezés nélkül még a további területek említhetők: nyelv- és irodalomtudomány, művészetelmélet, esztétika, jogtudomány.)

Jürgen Habermas egy olyan egyetemes pragmatikán dolgozott, mely számot ad arról, hogy mely tényezők járulnak hozzá a nyelvi kommunikáció létrejöttéhez.

2) A kognitív elméletek: a nyelv szerepének fontosságát mutatták ki a gondolkodási folyamatban. Ferdinand de Saussure nyelvtudományból kiinduló vizsgálatai során arra a következtetésre jutott, hogy a nyelv jelrendszer, méghozzá a legfontosabb társadalmi jelrendszer, és a jelrendszerek önállóságuk ellenére összefüggenek egymással.

3) A kulturális antropológia: Az egyes népek törzsei életmódjának, viselkedésének, kultúrájának leírása, összehasonlításával rendszerezésével foglalkozó szakterület. Az 1920-as években kirajzolódó tudományág. A különböző kultúrák összehasonlítása során a nyelvek összehasonlításán túl a beszédet kísérő paralingvisztikai elemekre terelődött a kutatás (mai jeles képviselője P. Ekman).

4) A szociológiai kommunikációkutatás képviselői a 30-as években a tömegkommunikáció hatását - rádiózási szokásokat kutatva - a személyes befolyás szerepét (P. F. Lasarsfeld), valamint a beállítódások változását elemezték Carl Hovland és munkatársai. Míg mások a tartalomelemzés fontosságára hívták fel a figyelmet (Harold D. Laswell). Tőle származik, hogy a kommunikációkutatásban azt kell vizsgálni, hogy ki, mit mond, milyen kommunikációs csatornán keresztül, kinek és milyen eredménnyel.

5) A szociálpszichológia értelmezése szerint a csoport életében a csoporthatás a kommunikáción keresztül érvényesül. G. H. Mead már a 20-as években leírta, hogy a gyermeki személyiség a szülőkkel és a környezettel való kommunikáció folyamatában alakul ki. Kurt Lewin elsősorban a csoportdinamikai vizsgálataival vitte előbbre a kommunikációkutatást.

6) Az etológia: A kommunikáció elemi formáinak megjelenésével foglalkozó szakterület, az állatok viselkedésében természetes életkörülmények között (in vivo), a kommunikáció biológiai alapjainak feltérképezésével foglalkozik. Darwin érzelmek és indulatokkal foglalkozó munkássága, majd a behaviourizmus képviselői is ide sorolhatók.

7) A behaviourizmus képviselői laboratóriumi (in vitro) körülmények között vizsgálják az egyed viselkedését, kommunikációját. A behaviourizmus szerint az ingerek különféle környezeti hatások, míg a válaszok valamilyen cselekvéses reakciók (Thorndike, Watson, Skinner).

8) Az információelmélet: az információval mint az új ismeretté értelmezett adattal foglalkozó matematikai illetve hírközlési tudományterület, mely tömegkommunikáció, főleg a titkosítás (hadi) fejlődésével vált ismertté. A kommunikáció formális, kódelmélet leírását a matematika segítségével Morse⁴⁹ és Hartley alkotta meg.

9) A matematikai információelmélet atyjának Claude Shannont tekinti a tudomány. Az elmélet születésének fontos előzményei voltak. Ide számítjuk Morse és Hartley munkásságát. A hírközlésben a leggazdaságosabb jelátalakítás, hírtovábbítás matematikai törvényeinek leírását alapozta meg (l. hírközlési modell). A kommunikáció legáltalánosabb meghatározása: Információtovábbítás valamilyen kódban, amely lehetővé teszi, hogy az információt a befogadó értelmezze, vagyis az információ egyáltalán hatással legye rá.

10) A rendszerelmélet: a rendszer és környezet közötti információs kölcsönhatást vizsgálja (l. Bertalanffy).

11) A kibernetika: az élőszervezetben és a gépben történő kommunikációnak és vezérlésnek az elmélete (Wiener). E tudományterület alkotta meg a visszacsatolás fogalmát, ill. emelte fontosságát az információtovábbítás során. A behaviouristák által alkotott modellt a kibernetika „fekete doboz" elvében újra fogalmazta. Ennek lényege az, hogy a vizsgálandó szervezet a „doboz" tartalmát az ingerekre adott válaszok alapján próbálja megismerni.

12) A szemantika vagy jelentéstan - a jelentés és jelentett viszonyának a kommunikációra gyakorolt hatásával foglalkozott (a jel és az általa jelzett valóság viszonyát tárgyalja). Használják a jel és jelölt kifejezést is. A kommunikációban azért fontos, mert a „jelentés" az üzenet tartalmát hordozza.

13) A szintaktika a jelek közötti viszonnyal foglalkozik, míg a pragmatika a közlő személyek viszonyára utaló szabályszerűségeket foglalja magában.

14) A szemiotika - jeltan, a jel tudománya. Az eddig legteljesebb jeltipológiát Ch. S. Peirce alkotta meg. Rendszerében a jeleket három szempont alapján csoportosította, amelyek további három összetevőből állnak. Rendszerében reláció, azaz a jelölő és a jelölt közötti viszonyt hármas tipológiába sorolta (l. később).