A korai információs társadalomban az egyes kontinensek, régiók, országok, társadalmak, csoportok és emberek között megnövekedtek a különbségek. Legszembeötlőbb a gazdasági egyenlőtlenség fokozódása. A világon szinte mindenütt erősödött a polarizáció, megmaradt - helyenként mélyült és tovább növekedett - a szegénység és a nyomor. „A súlyos szegénység több mint egy milliárd embert érint, akik kevesebb, mint napi 1 dollárból élnek... az egy főre jutó jövedelemkülönbség a világ leggazdagabb és legszegényebb országai között az elmúlt 25 évben több mint kétszeresére nőtt" - olvasható az Európai Parlament állásfoglalásában.¹⁰¹ A 20. század utolsó évtizedeiben a világ legszegényebb 20%-ának a részesedése a megtermelt javak összességéből folyamatosan csökkent, míg a leggazdagabb 20% részesedése növekedett.

Az információs kapitalizmus új versenyhelyzet elé állította a világ gazdaságait. A változások felgyorsult üteme és a hálózati gazdaság feltételrendszere komoly erőpróbát jelent valamennyi gazdasági aktor számára. A globális gazdaság bináris hálózati logikája alapján azok a régiók és országok, amelyek képtelenek megfelelni a követelményeknek, kirekesztődnek a rendszerből.¹⁰² Így például az egész szubszaharai afrikai régió kizáródott a világgazdaságból, mert nem tudott megfelelni az információs gazdaságba való átmenet követelményeinek, és versenyképtelenné vált. A szelekció és a polarizáció az egyes országokon belül is végbemegy. Az új játékszabályoknak megfelelni képtelen ágazatok, csoportok, emberek - mindaz, ami nem illeszkedik a hálózati kapitalizmus rendszeréhez - lekapcsolódnak és így perifériára kerülnek.¹⁰³

Castells szemléletesen az információs kapitalizmus „fekete lyukainak" nevezi, amelyek együttesen az ún. „negyedik világot" alkotják.¹⁰⁴ A negyedik világ fogalom azokat az embereket és területeket jelenti, akik/amelyek a globális hálózati versenygazdaság számára sem mint termelők, sem mint fogyasztók nem jönnek számításba. Magában foglalja az információs kapitalizmus értéktermelő működése szempontjából alárendelt funkciókat, társadalmi csoportokat, leértékelt területeket.

Fel kell tennünk a kérdést: mindez szükségszerűen következik az információs társadalomba történő átmenetből? A válasz egyértelműen és határozottan nem.
A megnövekedett gazdasági egyenlőtlenség azokból a politikai-gazdaságpoli­tikai döntésekből - és a világgazdaság ennek megfelelő működéséből - következik, amelyek a 70-es évek válsághelyzetére adott egyféle válaszként jelentek meg. A döntések hátterét sajátos értékválasztás és érdekstruktúra képezi. A hálózati társadalom gazdasági alapszerkezetének „programozása" ennek az értékrendnek megfelelően történt, de történhetett volna másképpen is. Az is nyilvánvaló, hogy a rendszer átprogramozhatóságának nincs elvi akadálya.

A választott értékek között a hatékonyságra törekvés racionális logikája önmagában nehezen kérdőjelezhető meg.¹⁰⁵ Az információs kapitalizmusban a gazdasági hatékonyság kulcseleme a termelési folyamat optimális tudásinputjának - mint kritikus értékképző tényezőnek - a biztosítása. Ezért erős szelekciós nyomás érvényesül olyan személyes kompetenciák irányában, amelyek maximalizálják a válaszkészséget a gyorsan változó környezetből érkező impulzusokra.¹⁰⁶ Felértékelődik a kapitalizmus régi erénye: a kezdeményezőkészség,¹⁰⁷ és a tudásnak az a része, amely személyekhez kapcsolódik, és nem vagy nehezen fejezhető ki explicit, algoritmizálható formában. Itt húzódik a választóvonal a munkák - és a munkások - értéke között. A munkaerőpiacon a munka értékteremtő képessége és egyedisége alapján felerősödött a munkaerő kétpólusú differenciálódása. Az autonóm munkavégzésre, önprogramozásra, önirányításra képes kreatív „tudásmunkás", „tudásipari dolgozó" ¹⁰⁸ képezi a munkavállalók kisebb, de a hálózati gazdaság működésében domináns csoportját. A népesség túlnyomó többsége „általános munkavégző" képességekkel rendelkező, külső irányítású, kijelölt feladatokat elvégző munkás,¹⁰⁹ aki bármikor lecserélhető, behelyettesíthető, és akinek a munkája automatizálható. Azok pedig, akik sem mint termelők, sem mint fogyasztók nem jelentenek értékképző tényezőt a hálózati gazdaság számára, strukturálisan irrelevánssá válnak, és kizáródnak.

Az infokommunikációs eszközökhöz történő hozzáférés, illetve ezek használatának képessége (digitális írástudás) szerint szintén megosztottság jelent meg, amelyet digitális megosztottságnak, esetenként - a megosztottság súlyosságát hangsúlyozva - digitális szakadéknak neveznek. Ez a megosztottság viszonylag pontosan fedésbe hozható az egyéb módon is deprivált csoportokba tartozással (szegénység, alulfejlett térségek, etnikai- és/vagy kulturális szempontból hátrányos helyzetűek stb.), de új határvonalak is megjelentek. Így például jelentős különbség van az idősek és a fiatalok, mérsékeltebb, de még sok társadalomban meglévő eltérés mutatkozik a férfiak és a nők internethasználatának gyakorisága között - az utóbbiak hátrányára.

Az internetkapcsolathoz történő hozzáférés csupán lehetőség a hálózati társadalom működésébe történő bekapcsolódásra (technikai hozzáférés). Az egyént az információs társadalomba integráló, személyes előnyökkel járó, esetenként értékteremtő hálózathasználat (kognitív hozzáférés) olyan tudásokat és mentalitást igényel, amelyek a személyiség általános kulturális hátteréből következnek. Az egyes emberek közötti különbségek az infokommunikációs eszközök hatására szükségszerűen tovább növekednek. Tovább szélesedik az emberi képességek spektruma, így ezen a területen is erősödik a polarizáció.¹¹⁰ Ez a differenciálódás tömeges társadalmi méretekben akkor indult el, amikor a könyvnyomtatással általánossá vált az emberi megismerés és cselekvésszervezés külső szimbólumtároló eszközökkel történő segítése. Ez a folyamat az újabb, már szimbólum-feldolgozásra és közvetítésre is alkalmas eszközök választékának rohamos bővülésével jelentősen felgyorsult.¹¹¹ A fentiekből adódóan nem tűnik reálisnak az elvárás, hogy az új technológia a meglévő egyenlőtlenségeket önmagában csökkenteni fogja.

101: Az Európai Parlament állásfoglalása az éhezés és a szegénység elleni fellépésről. 2005. február 24., Strasbourg.

102: „A bolygónkat benépesítő társadalmak két, erősen különböző kultúrában élnek: a fogyasztói kultúrában - vagyis luxusban, bőségben, gazdagságban, és/vagy a szegénység kultúrájában - vagyis az állandó hiány, a holnaptól való félelem, az üres gyomor, a kilátástalanság, és esélytelenség kultúrájában." Ryszard Kapuscinski: Lapidárium 3.

URL: http://www.forrasfolyoirat.hu/9810/ryszard.html

103: „A széttagolódás mintáját kettős mozgás jellemzi: egyrészt a földrajzi területek és a népesség »értékes« szegmensei bekapcsolódnak az értékek termelésének és a gazdagság megszerzésének globális hálózataiba; másrészt viszont minden és mindenki, amihez vagy akihez a hálózatok értékelési szempontjai szerint nem társul érték vagy megszűnik értékesnek lenni, leválasztódik a hálózatokról, és végül kiselejteződik." Castells, M.: A hálózati társadalom kialakulása. Gondolat - Infonia, Budapest, 2005. 190.

104: Castells kifejezése a szocialista világrendszer széteséséig létezett geopolitikai világrend ismeretében értelmezhető. Akkor a fejlett nyugati, kapitalista országcsoport alkotta az ún. első, míg a Szovjetunió és szövetségesei/csatlósai a második világot. A harmadik világ a fennmaradó, általában fejletlen, eufemisztikusan: fejlődő országokat jelentette. A Szovjetunió összeomlásával a második világ szétesett, az első és a harmadik világ fogalma pedig elvesztette geopolitikai értelmét. Castells „negyedik világ" fogalma az új, információs kapitalista világrend perifériáit jelöli, amely nem elsősorban geopolitikai fogalom, „keresztbemetszi az első hármat, mindent magában foglalva, ami értéktelen, épp ezért mindenhol jelen lehet - akár az első világ hátsó udvarában is. Megjeleníti a társadalmi kizárás újfajta földrajzát és annak képviselőit: hajléktalanokat, börtönviselteket, prostituáltakat, kriminalizált, stigmatizált, beteg és analfabéta embereket. A negyedik világ megjelenése nem választható el az újfajta, információs globális kapitalizmus megjelenésétől". Az idézet forrása Pintér Róbert oktatási weboldala:

http://www.artefaktum.hu/castells/jegyzet10.htm

105: A hatékonyságra törekvés azonban nem lehet abszolút és korláttalan prioritás. Az etikai értékrendből és az ökológiai megfontolásokból adódó korlátok nem megfelelő érvényesülése jelenti ma a planetáris társadalom egyik legnagyobb problémáját, beláthatatlan és így nehezen kalkulálható kockázatokat előidézve.

106: „Olyan világ ez, amelytől sokat lehet kapni, de csak állandó erőfeszítés, koncentrálás, céltudatosság, kockázatok vállalása árán." Kapuscinski, R.: Nemzeti kultúra a globalizáció korában. In.: Európai Utas, 2001. 42. sz.

107: „A kapitalizmusban a kezdeményezőkészség létfeltétel. A kapitalizmus olyan rendszer, amely a városi, konkurenciához, piacgazdasághoz szokott, kezdeményező ember által és számára jött létre, s amelyben másfajta embereknek nincs semmi esélyük." Ryszard Kapuscinski: Lapidárium 3. URL: http://www.forrasfolyoirat.hu/9810/ryszard.html

108: Castells a „self-programmable worker" kifejezést használja, a „knowledge worker" kifejezés többek között Peter Drucker, Alvin Toffler és Jeremy Riffkin korábbi munkáiban jelent meg először.

109: „Generic worker" (Castells kifejezése).

110: Az emberek a szimbolikus környezet értelmezésének képességét tekintve is polarizálódnak. Castells is felhívja erre a figyelmet, amikor arról ír, hogy „A multimédia világát két alapvetően különböző populáció fogja tehát benépesíteni: a médiával aktív kölcsönhatásba lépők; és azok, akiket a média irányít." Castells, M.: A hálózati társadalom kialakulása. Gondolat - Infonia, Budapest, 2005. 492. o.

111: „Az emberek individualizációja jelentősen megnövekedett a külső szimbolikus tárolórendszer növekedésével, ...... az egyének az alternatívák sokaságából választhatnak...." Donald, M: Az emberi gondolkodás eredete. Osiris Kiadó, Bp., 2001. 306. o.

„Az egyének az olvasás, írás és más vizuografikus képességek birtokában bizonyos mértékig olyanná válnak, mint a hálózati képességekkel rendelkező számítógépek; fel vannak szerelve a hozzákapcsolódásra, hogy rácsatlakozzanak bármelyik hálózatra, amely elérhetővé válik számukra. És ahogy rácsatlakoztak, képességeiket a hálózat és saját biológiai örökségük (valamint kulturális tőkéjük (jegyzetíró megjegyzése)) is meghatározza. Azok az emberek, akik az ilyen képességeknek híján vannak, elszigeteltek a külső emlékezeti rendszertől, valahogy úgy, mint a számítógép, amelyiknek nincs a hálózathoz kapcsolódáshoz szükséges input/output készüléke. A hálózat kódjait az emberek meghatározott csoportjai birtokolják. Akik ismerik a kódot és hozzáféréssel rendelkeznek, azok számára közös a reprezentációk forrása és a bennük kódolt tudás is." Donald, M: Az emberi gondolkodás eredete. Osiris Kiadó, Bp., 2001. 172. o.