Daniel Bell megfogalmazása szerint a posztindusztriális társadalomban a legfontosabb erőforrás a tudás lesz. Ebben a mondatban a „legfontosabb" kifejezés arra utal, hogy nem alapvetően új erőforrás megjelenéséről van szó, hanem egy minden termelési módban fontos szerepet betöltő erőforrás felértékeléséről. A tudás az eddig meghatározó erőforrások (föld, nyersanyag, munka, tőke, pénz) elé helyeződik, a termékek és szolgáltatások értékét mindinkább a bennük megtestesülő tudás határozza meg. Alan Greeenspan, az Amerikai Szövetségi Bank egykori elnöke tette közzé azt az adatot, miszerint az Egyesült Államok össztermelésnek tömege száz év alatt nem növekedett (sőt egy kicsit csökkent), de az értéke több mint a hússzorosára növekedett.⁹⁶

Az, hogy az információs társadalomban a tudásra fókuszálódik a figyelem, abban is megmutatkozik, hogy az információ szóhoz hasonlóan a tudás szó is számos új keletű és divatos kifejezésben szerepel (tudásmenedzsment, tudás­intenzív termelés, tudásmunkás stb.), és hogy az információs társadalom fogalom szinonimájaként több „tudás-" előtaggal szereplő megjelölés is használatos: tudásalapú, illetve tudásközpontú társadalom, vagy csak egyszerűen tudástársadalom.

Ezek közül a tudásközpontú kifejezés tűnik a legkevésbé problematikusnak, mivel a másik kettő olyan tudások általános meglétét sugallhatja, amelyek korántsem jellemzőek a mai társadalmak egészére. A tudásalapú gazdaság kifejezés (az eredeti „knowledge-based" terminus fordításaként) is elég pontosan jelzi a „praktikus", termékben és szolgáltatásban megtestesülő és versenyelőnyt jelentő tudás meghatározó szerepét. Ha a „tudás-" előtagot a társadalomra alkalmazzuk, a műveltség, a körülöttünk lévő világ mélyebb megértéséhez és az értelmes cselekvéshez hozzájáruló ismeretek, az etikus cselekvéshez szükséges értékek általános elterjedtségét tételezzük fel, de ez - sajnos - nem fedi a valóságot.⁹⁷ A tudásközpontú társadalom terminus viszont jól jelzi azt, hogy gazdasági­hatékonyság-centrikus korunkban mi a meghatározó erőforrás, és azt is, hogy a társadalom optimális működéséhez és fejlődéséhez kulcsfontosságú tényező az elméleti és gyakorlati tudás folyamatos fejlesztése.

A tudásközpontú társadalom értelemszerűen tanuló társadalom. Felértékelődött a tudás, ezen belül a kommunikációs készségek, önérvényesítési kompetenciák, a hétköznapi civilizációs kulturáltság szerepe, és az ezek kialakításához elengedhetetlen oktatás. Azok kerülnek előnyös helyzetbe, akik teljesítőképes tudással, jó személyi képességekkel rendelkeznek.
A korábbi korszakokban az állandó tanulás csak egy szűk rétegre volt jellemző, ma a társadalom minden tagjának szüksége lenne tudása folyamatos megújítására. A 20. században az emberek többsége 14-23 éves korában tanulását befejezettnek tekintette, és életét a továbbiakban a munka és a privát szféra kettőssége határozta meg. Ezt a kétpólusú életvezetést alakítja hárompólusúvá a tudatos tanulás egész életre kiterjedő igénye. A folyamatos tanulás szükségessége megváltoztatja a közoktatás szerepét is. Ha az iskolarendszerben nem lehet egész életre érvényes tudást szerezni, akkor a súlypontot át kell helyezni a későbbi eredményes tanulást lehetővé tevő beállítódások és képességek kialakítására. A formális oktatási rendszerek monopóliuma mérséklődik, és erősödik a nem formális, illetve informális kontextusban szerzett tudás szerepe. Az iskola tantárgycentrikus, tartalomátadó funkciójáról, az „örökérvényű" ismeretek megszerzéséről a hangsúly átkerül a kompetenciák, a tanulási képességek kialakítására és fejlesztésére. Az oktatásvezérelt rendszerből személyiségekhez igazított szabályozott rendszerré válik.

A tanulás szervezéséért és annak eredményességéért viselt állami felelősség egyre nagyobb része átkerül a magánszférára, a civil társadalomra és az egyes emberekre. Az egész életre kiterjedő tanulás főszereplője és fő szervezője az egyén. A tanuló fokozott felelőssége saját tanulásának eredményessége iránt valószínűleg azt eredményezi majd, hogy a családi kulturális és szociális háttér még fontosabbá válik, és ez a tanulók között további, nem könnyen mérsékelhető különbségeket fog okozni. Ahhoz, hogy valaki a siker reményében tudjon bekapcsolódni a tanuló társadalomba, egyre magasabb iskolai végzettségre, illetve azzal ekvivalens tudásra lesz szüksége. A lépéstartáshoz és az érvényesüléshez már ma is inkább felső-, mint középfokú iskolázottságra van szükség.

96: Greenspan, A.: An acknowledged trend. Which economies will benefit most from knowledge-based growth? Economist, 340. 1996. szept.

97: „Könnyen belátható, hogy az elméleti tudás bővülése és az innováció felgyorsulása mit sem változtat a társadalom tudásának egészén. Ugyan kibővül az a gyakorlati tudásanyag, amelyet az egyén élete során kénytelen alkalmazni, de ezáltal aligha fog bármivel többet érteni az őt körülvevő világ egészéből." Faragó Péter: A tudástársadalom mítosza. In: eVilág, 2003. február, 9. o.