A televízió hatásainak megértéséhez sokat hivatkozott forrás Neil Postman 1985-ben megjelent, az előzőekben is gyakran idézett könyve.³⁵ A kötet fejezeteiben Postman McLuhan szellemében elemzi a 80-as évek amerikai televízióját.³⁶ Könyvének alapvető mondanivalója, hogy a 20. század második felének amerikai kultúrájában dominanciaváltás történt: a „tipográfia korát" (Age of Typography) felváltotta a „televízió korszaka" (Age of Television).³⁷ Ez a változás Postman szerint drámai és visszafordíthatatlan elmozdulást idézett elő a közbeszéd szemantikájában és tartalmában, mivel két olyan különböző médium, mint a könyv és a televízió, nem közvetítheti ugyanazt a mentalitást. Ezért a politika, vallás, oktatás - és minden egyéb - társadalmi kommunikációja olyan formát vesz fel, amely megfelel a televízió elvárásainak.³⁸

Postman abból a feltevésből indul ki, hogy a rendelkezésre álló kommunikációs médium domináns befolyást gyakorol az adott társadalom intellektuális eszmeiségére. Bár a kultúrát alapvetően a nyelv konstruálja, az minden újabb médium hatására átformálódik. A különböző médiumok - azáltal hogy újraorientálják és átrendezik a gondolatok, az észlelés, a kifejezés korábbi formáit - a társadalmi diskurzus más-más formájának kedveznek. Az új médium nem egyszerűen egy új üzenet - ahogy McLuhan állította - hanem a valóság értelmezésének egy új „metaforája", amely a valóságnak egy sajátos, új definícióját testesíti meg.³⁹ A világ és az ember között - észrevétlenül, de erőteljesen - ott vannak a mindenkori médiumok, amelyek nem semleges közvetítő közegek.⁴⁰ „Miközben a beszéd, a nyomtatott szöveg, a televízió lencséjén keresztül észleljük a világot, média-metaforáink egyúttal értelmezik is számunkra, részekre bontják, sorrendbe rakják, keretbe foglalják, színezik, kicsinyítik és nagyítják - és világnak egy sajátos felfogása mellett érvelnek." ⁴¹ Ezt azonban az emberek általában nem veszik észre.

 

11. kép: Neil Postman „Amusing ourselves to death" c. könyve

 

Postman szerint a média - amellett hogy a világ metaforája - episztemológiai státusszal is rendelkezik, azaz egy sajátos állásfoglalást testesít meg az igazság természetére, definíciójára, hiteles forrásaira és kritériumaira vonatkozóan. Ezzel az episztemológiai funkcióval függ össze, hogy „a jelentős médiumváltások mindig megváltoztatják a társadalmi diskurzus jellegét: bizonyos gondolkodási szokásokat erősítenek, egyes intelligenciaformákat és bölcsesség-típusokat előnyben részesítenek másokkal szemben, a korábbitól eltérő tartalmi követelményekkel lépnek fel - az igazság kifejezésének új formáit valósítják meg".⁴² Ahogyan egy kultúra elmozdul a szóbeliségből az írásbeliség irányába, majd a nyomtatás, illetve a televízió felé, az igazságról kialakított véleménye is elmozdul. Ezért jelentős különbség van a nyomtatott szöveg episztemológiája (print-based epitemology) és a televízió episztemológiája (epistemology created by television) között - állítja Postman.⁴³

A szimbolikus környezet változása a természeti környezet változásaihoz hasonlóan eleinte fokozatos és additív - érvel Postman. Amikor azonban a változások volumene meghalad egy kritikus mértéket, teljes horderejében érzékelhetővé válik a változás. Postman 1985-ben úgy látta, hogy Amerikában az elektronikus média már markánsan és visszafordíthatatlanul megváltoztatta a szimbolikus környezet jellemzőit. Olyan kultúra alakult ki, ahol az információk, eszmék és episztemológiai bizonyosságok forrása a televízió és nem a nyomtatott szöveg. A nyomtatott információk világa valamiféle „reziduális episztemológiaként" még jelen van, és ezt a jelenlétet valamennyire támogatják az újságok, magazinok és a számítógép - azonban ezek is egyre nagyobb mértékben vesznek fel televízióképernyő-formát.⁴⁴

Postman részletesen bemutatja könyvében a tömegtelevízió általa karakterisztikusnak tartott vonásait. A szerző értékítéletét a fejezetcímek is kifejezik: „The Peek-a-Boo World" (kb. „kukucskáló-világ"); „The Age of Show Business"; „Now...This" (kb. „akkor most következik", illetve „maradjanak velünk"); „Shuffle Off to Betlehem" (kb. „lezseren Betlehembe", a vallási műsorok szerkezetének elemzése); „Reach Out and Elect Someone" (válassz valakit); és „Teaching as an Amusing Activity" (szórakoztatva tanítani). Bár Postman negatív elfogultsága a tömegmédiummal szemben nyilvánvaló, néhány megállapítása általános érvényűnek tűnik. Vegyük sorba ezek közül a fontosabbakat!

1. A televízió egyesítette a telegráf és a fényképezés episztemológiai egyoldalúságait, tökélyre fejlesztette az azonnaliságot és a valóság képekben történő megragadását, ezzel az új valóságmetafora vezérlőközpontjává vált.

2. A televízió a jó évszázada kezdődött elektronikus „big bang" társadalmi és intellektuális hatásainak észrevétlen háttérsugárzásaként működik, és már fel sem tűnik számunkra az általa kreált „kukucskáló világ", amelyben nincs rend, jelentés és értelem, és amelyet így nem is kell komolyan venni.⁴⁵

3. A televíziót arra találták ki, hogy képeket sugározzon. Gyönyörködtető látványosságot prezentál, amellyel azonnali tetszést, érzelmi megelégedettséget akar kiváltani. Arra az antropológiai konstansra épít, hogy az emberek érdekes, mozgó képeket szeretnek nézni, amelyek dinamikusan, gyorsan váltják egymást.

4. A televízió szórakoztatásra törekszik, ez minden televíziós diskurzus és közvetítés természetes műfaji alapformája.⁴⁶ Ahogyan a televízió bemutatja, színpadra rendezi a világot, az egyúttal a világ működésének a televízió által sugallt rendje is.⁴⁷ Ezt a rendet korábban a nyomtatás, a könyvek világa diktálta, most a televízió.⁴⁸

5. A gondolkodás nem mutat jól a képernyőn. A televízió akciót, előadást igényel. A jó televíziós program elsősorban tetszést, nem reflexiót akar kiváltani. Természetesen nem lehetetlen a televízióban a gondolatiság, koherens, reflektív beszélgetések és tartalmak megjelenítése.⁴⁹ De nem ez a televízió erőssége, és az emberek többsége nem ezért nézi a televíziót.

Manuel Castells is Postmanhoz hasonló szellemben közelíti meg a televíziós jelenséget. „A televízió valódi hatalma Eco és Postman meggyőződése szerint is abban áll - írja Castells -, hogy mintegy felállítja és berendezi a színpadot mindazokhoz a folyamatokhoz, amelyeket általában a társadalomhoz akarnak közvetíteni, a politikától az üzleti életig, beleértve a sportokat és a művészetet is. A televízió szabja meg a társadalmi kommunikáció nyelvét." ⁵⁰

„A televízió nyelvezetében összemosódik a tájékoztatás és a szórakoztatás, az oktatás és a propaganda, a kikapcsolódás és a hipnózis" - írja, majd néhány sorral lejjebb így folytatja: „Mivel a média alkotja életünk szimbolikus szövetét, hajlamos úgy befolyásolni tudatunkat és viselkedésünket, mint ahogyan a valóságos élmények és tapasztalatok hatnak az álmokra, olyan nyersanyagot nyújt, amelyből elménk működése táplálkozik... Torzító tükrök között működő visszacsatolási rendszer jön létre: a média kultúránk kifejeződése, kultúránk pedig elsősorban a média által szolgáltatott anyagon keresztül működik. Ebben az alapvető értelemben a tömegmédiumok rendszere beteljesítette a McLuhan által a 60-as évek elején mondott jövendölés legnagyobb részét, és megszületett a McLuhan-galaxis".⁵¹

Merlin Donald nem a médium, hanem az emberi elme struktúrája és működésmódja felől közelíti meg a témát. „Az olyan irányított médiumokban mint a televízió, ahol a nézés idejét egyszerűen másodpercekben mérik, a néző tudatosságát ritkán engedik szabadon siklani, vagy lelassulni. Egy lépésről lépésre beprogramozott hullámvasúton ül, ami mindvégig külső irányítás alatt marad. Az embernek nagyon kevés eszköz áll rendelkezésére, hogy megvédje magát az ilyen hatásoktól. ...nagyon valószínű, hogy gyermekkorban az ilyen mértékű teljesen külsőleg irányított multimédiás tapasztalat nemcsak megnyitja az elmét új benyomások számára, hanem hihetetlenül félrevezető és zavaró hatással is lehet a hagyományos emberi mentális architektúrára. Másrészt viszont az ismeretek érdekes új fajtáit is bemutathatja és kiépítheti..." ⁵²

 

12. kép: Merlin Donald (1939-) kanadai pszichológus neurológus kutató

 

A 21. század elején a fentebb vázolt médiavilág változóban van: egy új médium dominanciája körvonalazódik. A 20. század utolsó évtizedében megjelent és azóta rohamosan terjed a digitális elektronika mágiája. A world wide webhez kapcsolódó készülékek már nemcsak közvetítik és rögzítik, hanem - az emberi agyhoz hasonlóan - feldolgozzák és szerkesztik is az információt.⁵³ A könyv következő részének tárgyát ezek az információfeldolgozó gépek - a gépi információtechnika késői formái - képezik.

 

 

35: Postman, N.: Amusing ourselves to death. New York, Viking Penguin, 1984.

36: „He starts where Marshall McLuhan left off, constructing his arguments with the resources of a scholar and the wit of a raconter." - olvasható az említett kiadás hátsó borítóján a Christian Science Monitor recenziójából kiemelt mondat.

37: Postman szerint a 20. század második felében Las Vegas szimbolizálja az amerikai kultúra szellemét, egy kultúra, amelyben a társadalmi diskurzus egyre nagyobb mértékben szórakoztatás formájában jelenik meg. Postman, i. m., 3.

38: Postman, i. m., 8.

39: Adott médium metaforikus funkciójának megértéséhez figyelembe kell venni, hogy az általa közvetített információk milyen szimbólumok formájában jelennek meg, valamint az információk forrását, kontextusát, mennyiségét, közvetítési sebességét stb. „Mi nem úgy látjuk a természetet, az értelmet, az emberi motivációkat, ahogyan azok önmagukban vannak, hanem ahogyan a nyelvünk mutatja. A nyelv, amit használunk a média. A média a világ metaforája, és a metaforák jelentik kultúránk tartalmát"Postman, i. m., 14-15.

40: Postman itt Ernst Cassirer-t idézi: „Physical reality seems to recede in proportion as man's symbolic activity advances. Instead of dealing with the things themselves man is in a sense constantly conversing with himself" Cassirer, E.: An Essay on Man, 1956.

41: Postman, i. m., 10.

42: Postman, i. m., 27.

43: Uo.

44: Postman, i. m., 28.

45: I. m., 79.; 99.

46: „Entertainment is the supraideology os all discourse on television." I. m., 87.

47: Ide kívánkozó illusztráció a híres amerikai közgazdász író, John Kenneth Galbright önéletrajzi könyvéből egy párbeszédrészlet (Galbraight a BBC-nél készült tv-sorozatára, a The Age of Uncertaintyre emlékszik vissza):

Galbraight: Maga azt akarja, hogy a természetemmel ellenkező dolgot műveljek! Az én stílusom nem a túljátszás, hanem éppen ellenkezőleg.

Rendező: Nem, nem professzor úr, (...) Ön tudja, hogy mit akar mondani, mi meg azt tudjuk, hogy mi kell a mi tévénkben.

48: I. m., 92-93.

49: „After all, it is not unheard that a format will occasionally go against the bias of its medium."
I. m., 91.

50: Castells, 443.

51: Castells, 444. p.

52: Donald, M., i. m., 321. p.

53: Ezzel azok, akik szerint az információ - és így feldolgozása is - csupán az emberi pszichikumban létezik, nem értenek egyet. Ők az információs gépek működését jelfeldolgozásnak, jelműveletek sorozatának tekintik.