Amikor első gimnáziumba léptem, a
híres iskolát még nem Ber-zsenyi Dániel Gimnáziumnak hívták. A középiskolák
névadása Klebelsberg Kunó iskolapolitikájának egyik újítása volt.
Negyedik gimnazista voltam, amikor Berzsenyiről nevezték el tanintézetünket,
ekkor lépett a régi, piros kecskeszakállas Jacoby Károly igazgató
úr halála után az iskola élére őméltósága Krompaszky Miksa címzetes
tankerületi főigazgató, aki az amúgy is régóta jó hírű főgimnáziumot
átalakította azzá a "humanisztikus gimnáziummá" (mert
a főgimnázi-um kifejezés is megszűnt, a latinos-görögös, erőteljesen
irodalmi-történelmi hangsúlyú középiskolákat néhány évig így, humanisztikus
gimnáziumoknak nevezték.) Krompaszky idővel az iskolát átszervezte
reálgimnáziummá, ahol elmaradt a kötelező görögoktatás, helyére
lépett az eddig is tanított német mellett az olasz, hangsúlyozva
rokonszenvünket Mussolini Olaszországa iránt. Krompaszky kitűnő
érzékkel tudott alkalmazkodni a kor napi politikai időszerűségeihez.
Amikor most, több mint fél évszázaddal azután, hogy befejeztem,
megpróbálom jellemezni ezt az iskolát, azt hiszem, az ő nem közönségesen
vonzóriasztó alakjával kell kezdenem.
|
|
Mert jellemeznem kell azt az alma matert, amely nyolc
évig nevelt-formált-szeretett-irányított, és amelynek hatása múlhatatlan.
Ma is berzsenyistának tudom magamat, mint úgyszólván valamennyi isko-latársam,
aki még él. Ez a nyolcosztályos középiskola sokkal erőteljesebben nyomta
rá a maga szellemi bélyegét a tanítványaira, mint a mai négyosztályos
középiskolák. Két
egykori berzsenyista vagy két hajdani piarista diák vagy akár két valamikori
"fasori", még ha különböző évfolyamon végeztek is, fél évszázaddal
később hamarabb felismeri egymást hétköznapi kifejezésmódjuk stílusán,
mint az utóbbi évtizedekben egyazon iskolából kinőttek. Azok a hajdani
jó gimnáziumok életre szóló életstílust adtak.*
|