A legújabb kutatások kiderítették, hogy amikor beülünk az iskolapadba, korántsem passzív befogadók vagyunk. Hat évesen sem vagyunk teljesen tudatlanok, van már valamilyen képünk a világról, és az iskola tanítása ezen előzetes tudáson átszűrődve, mint valami prizmán megtörve és szétszóródva jut el hozzánk. Ha az, amit tanítanak, nem illeszkedik valamennyire előzetes tudásunkhoz, hajlamosak vagyunk elutasítani, eltávolítani azt; jó esély van rá, hogy számtalan kiváló felelet és jeles vizsga ellenére sem válik sajátunkká. Ugyanez a jelenség játszódik le a tanárképzésben is. Hiába tanítanak minket szépre-jóra, ha nincs összhangban azzal, amit az emberről, az iskoláról és a nevelésről gondolunk, mindez nem fog befolyásolni minket - mondhatni, hiába járunk iskolába. Ezért érdemes felszínre hozni tudatunk mélyéről az ott lapuló nevelési elveket, az emberről, a fejlődésről, az iskoláról vallott "hiteket". Gondolkodva, beszélgetve, vitázva tudatosíthatjuk, átélhetjük, formálhatjuk saját értékrendünket, megfogalmazhatjuk nevelési elveinket, hogy azok ne bizonytalanul és következetlenül, hanem átgondolt meggyőződéssé nemesülve irányíthassák döntéseinket.