Az értékrend évezredek óta ismert, de tudományosan kevéssé feltárt pszichikus struktúra. Alapvető szerepe van cselekedeteink irányításában, döntéseinkben; iránytűként működik a világ dolgaihoz való viszonyainkban, befolyásolja társas kapcsolatainkat.

Hogyan épül fel/ki értékrendünk? Hasonlóan, mint minden más emberi képesség, tulajdonság, pszichés rendszer. Az alapok, a lehetőségek bizonyára genetikusan adottak, a többit a tapasztalataink határozzák meg: mindaz, amit látunk-hallunk a környezetünkben élő meghatározó szerepű felnőttektől. Az értékek elsajátításának folyamatában nem az számít elsősorban, amit mondanak, hanem amit tesznek. Csecsemőkorunktól fogva figyeljük a többieket, és a viselkedésük mögött folyamatosan – bár egyáltalán nem tudatosan – szabályokat, törvényszerűségeket keresünk; mögöttes jelentést tulajdonítunk ezeknek, amit aztán más, új helyzetekben is alkalmazhatunk. Miközben tehát érzelmileg azonosulunk a fontos személyekkel, magunkévá tesszük ezeket a kimondatlan elveket, szabályokat – átvesszük az ő értékrendjüket. Természetesen ez a fajta tanulás annál eredményesebb, minél egységesebbek, egyértelműbbek a környezetünkből érkező üzenetek. (A következetlen viselkedésből, az egymásnak ellentmondó tapasztalatokból ugyanis nem lehet szabályokat megállapítani.) Eközben nemcsak magukat a szabályokat tanuljuk, hanem azt is – ami talán még a konkrét normáknál is fontosabb –, hogy léteznek szabályok, hogy ezek fontosak, mert mindannyiunkat védenek. Ha azonban e tanulási folyamatba valami hiba csúszik, és a kamaszkorra nem alakul ki valamiféle értékrend, jobb esetben cinizmusról, rosszabb esetben elvtelenségről és gátlástalanságról, súlyos szociális defektusról, hiányról: szociopátiáról beszélünk.