Az alábbi ábrán láthatjuk az információs lánc egyes alkotóelemeit:

1. Az információszerzés eszközei (hangérzékelő és -átalakító mikrofonok, képérzékelő és -átalakító eszközök „szeme": vidikon, CMOS, CCD).
   Beviteli eszközök (billentyűzet, egér, fényceruza, digitalizáló tábla, szkenner, vonalkód-olvasó, botkormány, hang- és képdigitalizáló, mágneskártya, memóriakártya (bár az utóbbi nem beviteli, hanem adattároló eszköz, de képezheti egy feldolgozórendszer bemenetét).
2. Az információtovábbítás vezetékes eszközei (telefon, telex, telefax, kábeltévé), a vezeték nélküli információtovábbítás eszközei, rádióadó, rádióvevő, CB, rádiótelefon, televízió, műholdas tévé). Digitális információtovábbító megoldások (műhold, kábel, wifi).

3. Az információ előállítása (forrásanyagok módosítása hang- és képfeldolgozó szoftverek segítségével)
4. Az információ tárolása (írott és nyomtatott anyagok, könyvtárak, adatbázisok, mechanikus, mágneses és elektronikus információtárolás (fonográf, gramofon, mágnesszalag, CD- és DVD-lemez (a CD és a DVD optikai tároló), elektronikus, flash. A számítógép háttértárolói (mágnesszalag, mágneslemez, optikai lemez).

5. Az információfeldolgozás eszköze a számítógép, amely két alapvető funkcionális egységre - a központi egységre és a perifériákra - osztható. A központi egység az összes többi egység tevékenységét irányítja, míg a perifériák teszik lehetővé a központi egység számára, hogy a környezettel kapcsolatot tartson. A számítógép moduláris felépítésű, mely azt jelenti, hogy a felhasználó igényeitől függően bővíthető - a közös vezérlőegység irányítása alatt -, és egymástól függetlenül működtethető, önálló működésre alkalmas részekből (egységekből) áll. Az alaplap - amely meghatározza a későbbiekben használható legfontosabb hardverelemek tulajdonságait - megszabja a felhasználható processzor(ok) típusát és sebességét, a bővítőkártyahelyek számát és fajtáját, a felhasználható memória típusát, az adott gép által kezelhető maximális memóriaméretet, a használható tápegységet. A processzor (Central Processing Unit) a számítógép központi vezérlő egysége. Ez hajtja végre a programok utasításait. Legfontosabb feladatai: a számítógép működésének vezérlése, kapcsolattartás a perifériákkal, a matematikai műveletek végzése. A CPU által végrehajtandó programokat és a feldolgozásra váró adatokat a dinamikus memória tárolja. Legfontosabbak jellemzőik: a tárolókapacitás, a sebesség, az energiafogyasztás és a méret.
6. Megjelenítők, hangsugárzók, televíziók a számítógép kimeneti kiviteli eszközei (monitorok, nyomtatók, plotterek).

További információ itt tekinthető meg.³⁸

A forrásanyagok feldolgozása széleskörű ismereteket igényel, kezdve a hardver eszközök ismertétől a feldolgozó szoftvereken keresztül egészen a végleges formában történő megjelenítésig.

Az információs láncban analóg és digitális jelek egyaránt áramolhatnak. Az analóg jel ismérve, hogy az analóg jelek amplitúdója (az információkitérés nagysága) az idő függvényében folyamatosan változik. A jel az információ fizikai ábrázolása, az információt alkotó adatok időbeli lefolyásának függvénye. Úgyis mondhatjuk, hogy az eredeti intenzitással arányos jel keletkezik. A digitalizáció alapja a kettes számrendszerre épülő ún. bináris elv, melynek alkalmazása végigvonul a számítástechnikán az információátalakítástól a feldolgozáson és tároláson keresztül a továbbításig. Az információátalakítás arra az elvre épül, hogy ha kellően kis szegmensekre bontjuk a feldolgozásra váró információhalmazt, valamennyi eleméről megállapíthatunk egy adott kritérium szerint meglévő, illetve meg nem lévő tulajdonságot, amely a matematikai logika szerint az igen vagy a nem egyértelmű megfeleltetése.

A fenti információs lánc értelmezhető egyaránt analóg és digitális jeláram esetén is. Analóg jelfolyamnál az információforrást például a mikrofon érzékeli, melynek hangfrekvenciás jeleit a TOVÁBBÍTÓ csatorna közvetíti. Ahhoz, hogy a számítógép képes legyen kommunikálni a környezetével, szükség van olyan eszközökre is, amelyek ezt lehetővé teszik. Ezeket a számítástechnikában perifériának (a számítógéphez csatlakoztatható különféle eszközök, berendezések, amelyet a számítógéphez kapcsolva annak működését teszik lehetővé, ill. hatékonyabbá) nevezik. A perifériák használatához elengedhetetlen az interfész, amely az eszköz és alaplap kapcsolatához szükséges szabványos csatlakozást biztosítja, a szoftverre, amely az operációs rendszer felől érkező parancsokat a periféria számára végrehajtható formában közli és tápfeszültségre. A perifériák csoportosítása: bemeneti egység (input), kimeneti egység (output), háttértár (secondary memory), hálózati kommunikációs eszközök. A környezet, amelyhez a számítógép kapcsolódhat lehet:

- emberi (másképpen humanoid, amely az embert mint biofizikai „objektumot" illeszti a számítógéphez)

- vagy technikai (vagyis a perifériák)

- vagy valamilyen más környezethez illeszkedő.

A kommunikáció irányultságát tekintve ezek a berendezések lehetnek kimeneti, bemeneti vagy ki- és bemeneti perifériák. A csoportosítást tovább folytatva megkülönböztethetünk számítástechnikai (ide értendők a klasszikus perifériák, úgymint: nyomtatók, billentyűzetek stb.) és speciális (a számítógép egy adott feladathoz történő illesztését segítő eszközök pl. hang- és képállományokat feldolgozó vagy akár csak egyetlen AD-konverter is) perifériákat.