A távoktatás a hagyományos oktatás alternatívájaként jelent meg a 18. században, mint az oktatás, a tanítás és a tanulás másképpen is elgondolható és megvalósítható formája. Új paradigma, amely eltávolodást jelentett a korábbi társadalmi formációkban kialakult jelenléti oktatás keretrendszerétől, és maga után vonja a tanárral, illetve a tanulóval szembeni követelmények módosulását is. A távoktatás jelentette az első lépét abba az irányba, ahol a tanuló és a tanulás kerül a középpontba, és a képzési rendszer minden eleme a tanuló önálló, eredményes tanulását hívatott szolgálni.

[Isaac Pitman a gyorsírás és a levelezve történő oktatás feltalálója]

A lifelong learning-koncepció gyökerei USA-ban a 20. század elejére nyúlnak vissza. Dewey 1916-ban és A. L. Smith (1919). Smith a következőképpen fejtette ki nézeteit: A felnőttoktatás nem a kivételezettek luxusa, nem rövid idejű tevékenység, hanem permanens nemzeti szükséglet, az állampolgári léttől elválaszthatatlan tényező.
Az alábbi ábra foglalja össze a Life long learning komponenseit.
Az egész életre kiterjedő tanulásnak két jellegzetes „dimenziója” az élethosszig tartó, és az élet minden területére kiterjedő tanulás alkotja.
A hagyományos oktatáspolitika – és az egész életre kiterjedő tanulás korábbi koncepciója is – eddig elsősorban a formális, kisebb mértékben a felnőttkori nemformális tanulásra koncentrált. Ebben a felfogásban az egyes területek elszigeteltek, nem kapcsolódnak szervesen egymáshoz
A tanulás új megközelítése a tanulást egységes folyamatnak tekinti, amelyben az egyes dimenziók, szakaszok és tevékenységformák egymáshoz szervesen kapcsolódó egymásra épülő komponenseket jelentenek. A tanulás új megközelítése a korábbinál jóval kötetlenebb és flexibilisebb, és jelentős szerepet tulajdonít az eddig kevésbé elismert ugyanakkor természetes és hatékony tanulási aktivitásoknak.

[Tanterem és kiterjesztettségei]