Az iskolában mindennek rendje, szabálya van. Ez a legtöbb gyermek számára kellemes és megnyugtató - kivéve a kreatív gyermeket. A tanároknak könnyebb dolguk van az irányítást elfogadó, a csapattal együtt haladó, jól alkalmazkodó gyermekkel, ezért akaratlanul is őket jutalmazzák, a normákat elfogadó magatartást, a megszokott, "átlagos" gyereket támogatják. A tanórai munka viszonylag ritkán igényel valódi kreativitást, ezért gyakran nem is ismerik a diákokat erről az oldalukról. A kreativitás mindennapi megnyilvánulásait pedig - a meghökkentő ötleteket, a meglepő, zavarba ejtő kérdéseket, a (néha metszően éles) humort - nem mindenki fogadja szívesen! A tanárok időnként tévesen ítélik meg a diákok képességeit, különösen, ha a tehetséges gyerek bizonyos területen elmaradást mutat a többiekhez képest, vagy nem akar jól teljesíteni az iskolában. A kreatív megnyilvánulásokat akár fegyelmezetlenségnek, "rosszaságnak" is tekinthetik, nem engednek teret neki, nem fejlesztik, nem támogatják. Így nemcsak rejtve marad a tehetség, de ráadásul a diák még rossznak is érzi magát.

Vajon tudjuk-e (majd) elfogulatlanul szemlélni a diákokat? Ismerjük-e őket valódi személyként, sokféle tevékenységükben? Vagy csak a "tanórai arcukat" látjuk? Képesek vagyunk/leszünk-e felülemelkedni saját érzelmeinken, esetleges ellenszenvünkön vagy kényelmességünkön, és támogatni, erősíteni, fejleszteni a tehetséget, ha valahol - bárhol! - megcsillanni látjuk?