Én tudtam, milyen impulzusokkal lehetett volna rávenni arra, hogy bármit is tegyek. Az unalom ellen harcoltam, tunyasággal, ötlettelenséggel vezényelt és végignyöszörgött órák ellen, amin kizárólag akkor lett volna kedvem változtatni jó szándékkal és türelemmel, ha erre vevők és alkalmasak lettek volna diáktársaim és persze tanáraim, akik pedig elérhették volna céljukat velem, ha nem magukat kívánják rám erőltetni, hanem ők próbálkoznak elkapni valahol, követni gondolatvilágomat, elnézni néhol radikális és primitívnek tűnő, arrogáns hozzáállásomat, átugrani a felszínt és igyekezni megtalálni az okokat, türelmesen, az én arzenálomat felhasználva lebuktatni és elhitetni velem, hogy értik, mi a gondom és leginkább minek örülök, merthogy én boldog voltam ráadásul, a legboldogabb,* és ez biztos, hogy őrületbe kergette őket. Rita egy idő után persze felvette a kapcsolatot anyámmal, akinek beszélgetéseit K-val néha kihallgattam - nekem sose mondott rosszat tanáraimról, mindig csak távozásaim után ismertetett nézeteivel, és legtöbbször szelíden és sajnálkozva tekintett vissza a velem kudarcot valló pedagógusokra -, és ezek a beszélgetések hosszasan tanulmányozták hozzáállásom pszichés okait, de sohasem éreztem bennük a kilátástalanságot, anyám elfogadta, hogy ilyen vagyok, és még abban is biztos volt - ellentétben velem -, hogy simán sokra viszem. Elfogadta, hogy öntörvényű gyerekként, saját világomban körözök, ütközöm, túlélek mindent, és még élvezem is. Rita pedig, mert szerintem tisztában volt kudarcával, csak annyit volt képes a fejemhez vágni, csak ennyivel tudott aktivitásra ösztökélni, hogy: több van a fejedben. naná, a kurva életbe, mikor hosszú hetek alatt próbálkozom a tudomására juttatni, hogy rosszul csinálja, amit tesz, hogy magyarórán, versek elemzésekor képtelen bármit is felfogni, egy nüánsznyival kilépni teoretikus módszertana korlátolta, gépies világából, és eljuttatni diáktársaimhoz, hogy egész egyszerűen vegyen már észre, és próbáljon kezdeni velem valamit, de nem, ő képes elém állni és fejemhez vágni azzal a nyugodt, lesajnáló tekintetével, hogy: több van a fejedben. Botrány. De mert most senkinek, mint például Ritának sem áll módjában replika formájában választ adnia nekem, megadom a választ, legalábbis azt, amit én gondolok. (...)