Vagy a kis Bogár Szaniszló, aki jó pedagógiai fogásnak találta a hejretyutyutyu nótájára énekeltetni a latin regulákat: Vagy a vörös arcú Lesinszky, nagy hazafi, akinek ez a kérdés volt a trükkje:

- Milyen Ausztrália földrajzi alakja? - amire azt kellett felelni:
- Olyan, mintha Magyarország köré egy dézsa moslékot öntöttek volna ki... - Timár mégiscsak különb volt. Megérzett rajta a szellem embere, s az apró intrikákkal telehálózott klastromban, pletykás kisvárosban, valami nemes különállás különböztette meg, mely annál jobban imponált Pistának, minél jobban kinőtt környezetéből ő is. Múlt az idő, s ez használt Timárnak: Pista megértetlen állt pajtásai között. Pista kezdte bizonyos naiv megvetés pózát felvenni mindenkivel szemben; szerette és lenézte a világot; mi volt itt körülötte? Cselédügyek és városi pletykák, Bögözi bácsi jogi kérdései, Emmuska érzelmes regényei s a bumfordi Lajkó futballszenvedélye: mindez nagyon kicsinyes dolognak tűnt fel őelőtte, aki Cacsar politikájáról és az őskeresztény egyházak keletkezéséről szóló könyveket olvasott.

- Én nem is értem, hogyan lehet így élni, minden magasabb érdeklődés nélkül.
Ebben egyek voltak, egymásra találtak: a gyermek, akinek egész lelke még csupa szent kíváncsiság, tiszta magasba vágyás volt, és a szerzetes, világtól elvonult, könyvekbe merült félénk életével. A gyermek most érezte, hogy őt igazán a szerzetes érti meg; neki panaszolta el fiatal életének első csalódásait, az első nagy lehangoltságokat, különös zavarokat, melyekkel ráköszönt az Ifjúság, ez az orv ellenség, aki kiragadja a gyermeket a panorámás nyugodt nézőtérről, és földobja a véres zavaros színpadra... világnézetének első nagy forrongásait. A papoktól nevelt, ártatlan fiúcska nem sejtette még e nyugtalanságok jelentését: s Timár szemérme tiltotta, hogy kényes témákról szó essék közöttük.