Sajnáltuk, de fájdalmában nem osztoztunk. Ezek nem voltak valódi mondatok.

A Váradinééi, azok igen. Ezért azután azoktól lehetett is félni. Ha tudtuk volna, mi a diktatúra, ezek a mondatok a diktatúráról beszéltek. Üresek voltak, látszólag nem szóltak semmiről, aztán mégis fenyeget-tek. Vágta bele a pofánkba ezeket a szószörnyeket, ezeket a mázsás luftballonokat, s leste, mukkanunk-e, s ha mukkantunk, lecsapott, és vitt az igazgatóiba.

De az igazgatónő, a Sári néni, rendes ember volt. Védett mindenkit, ahogy tudott. Szigorú volt, szigorát szigora mögé rejtette. ha intőt adott, anyánk úgyszólván megdicsért.*