Mikor az A/nappali felé közeledtek a székekkel, messziről hallották a nevetést. Torma a miatyánkot mondta sebesen, és csupa könny volt a szeme, és még a vakmerő, a szemtelen Kis Mari is folyton csak azt susogta: "Édes Jézusom, édes Jézusom!" Gina szedte össze magát a leghamarabb, azt gondolta, ha nevetnek, talán nincs olyan nagy baj. De mikor belépett a nappaliba, mindjárt a küszöbön lekoppantotta a két széket, ujja felmondták a szolgálatot. A püspök felolvasott kellemes baritonján, és bár a hangján érezhető volt, hogy maga is mulat a szövegen, ő volt a legfegyelmezettebb mindenki között, mert az A/nappali harsogott a derűtől. A hatodikosok visítva nevettek, és mosolyogtak a tanárok is mind, sőt Kalmár harsogott. Komor, sőt majdnem szomorú csak Zsuzsanna volt, fel se nézett, az ölébe bámult. Kőnig az orrát fújta, nem lehetett látni az arcát a zsebkendőjétől. Gina moccanni se tudott. A püspök az ő dolgozatát olvasta fel, nem azt, ami már a legszebb írásával ott díszelgett a házi füzetben, hanem a titkosat. A közepe tájt tartott a felolvasásban.

- "...a divatot élénk figyelemmel kíséri, meglátszik remek füles sapkáján, választékos ízléssel vásárolt nyakkendőin. Szellemének sziporkázó élessége egyenesen közcsodálat tárgya, melyet igazán csak hősi lelkülete, marcona férfiassága és már-már legendás bátorsága múl felül. A vért oly kiválóan bírja, hogy az hírlik, átképzik sebészorvosnak. Mihelyt megkapja új diplomáját, siet megkérni szíve választottját, aki egy szavára igent mond, hiszen ki tudna ellenállni ennek a daliának, akire bárki nyugodtan rábízhatja az életét, kivéve, ha jön a vonat, és megérett az alma." (...)

- Nincs ebben valami lekicsinylő, valami csúfondáros? - aggódott a nagytiszteletű úr.
- De - mondta a püspök -, hogyne volna. Nyilván annak is szánták, gúnyképnek. Ki a szerzője? És mi ez egyáltalán? Csak nem magyar dolgozat? (...)