Hogy nem jutott eszébe másnak az, aki a legalkalmasabb az effajta portréra: maga Kőnig?

A püspök úgy lépett be az A/ nappaliba, amely az ötödik és a hatodik osztály tanulásra kijelölt közös terme volt, hogy eleinte senki se vette észre, csak Zsuzsanna. nemcsak az igazgató kísérte, vele volt a nagytiszteletű úr is és pár nevelő. Az ötödikesek hosszú asztala esett közelebb az ajtóhoz, a püspök barátságosan odaintett a hatodikosoknak, aztán hogy meglátott Dudás mellett egy üres helyet, az éppen hiányzó Gátiét, leereszkedett oda, majdnem szemben Gináékkal. A tanárok megálltak az asztal mögött, a prefekta intésére a fél osztály felpattant, hogy helyet adhasson a nevelőknek és Torma Gedeonnak. Az ötödikesek halálra váltan nézték a püspököt, aki olyan barátságos volt és olyan egyszerű, mintha nem is volna az igazgatónál is nagyobb ura ennek az iskolának.

- Becsukjuk a füzeteket - vezényelt Zsuzsanna. - Vitay, Kis, Torma székért indul a társalgóba.
Kiszédelegtek, mindegyik két-két széket ragadott fel. Több nem is kellet, mert a püspök már ült, és az igazgatónak csak Gigus tanárnő, az énekes Hajdú Kalmár, Kőnig meg a másodikosok Sáfár tanárnője volt a kíséretében.
- Végünk van - mondta Torma. - Ha kinyitja a füzetemet, és felemeli az itatóst, nekem végem. Kicsapnak.
- Mindenkit kicsapnak - mondta sötéten Kis Mari. - Ha elolvassa a kedvenc diakonisszájáról, hogy nem is református, hanem buddhista titokban meg áldiakonissza, mert tulajdonképpen filmszínésznő, és itt, ebben a magányban készül az új szerepére, én már ma este utazom
- Mindenkit nem lehet kicsapni. - mondta Gina. A keze hideg volt és sajátságosan merev az izgalomtól. Megint veszély, amit ő hozott az osztályra. - Olyan nincs! (...)