Odabenn kétszáznál is több diák szorongott ülő és guggoló helyzetben, szinte egymást préselve, de egyetlen pisszenés nélkül. Egy lélegzet volt az egész osztály A préceptor ott sétált előttük, s éppen arról mesélt, hogy a gyermek Ovidiust gyakran megverte az apja, mert az mindig a költőket bújta, és ha megszólalt, már akaratlanul is hexameterekben beszélt. Az apa előkelő embert akart fiából nevelni, s a verselést alantas időtöltésnek tartotta. Ovidiust mégis a poézis tette halhatatlanná. Beszélt arról, hogy a poézis teszi naggyá a nemzetet. A fiatal préceptor oly ügyesen vezette figyelmünket, hogy meséi kapcsán a latin olvasmányokból kiléptek és megjelentek azok az alakok, akiket Ovidiusa Metamorphosis könyvében megformált, és elkezdtek élni.

Minden lelket megrezdített, a fejekben ott ragadt, amit hallottak és elképzeltek. Valóságos theátrom volt ez a terem egy-egy poétai órán, ahol a diákok is játszottak, szerepeket kaptak. Alig vették észre, hogy múlik az idő, és vége a leckének.