A kommunikáció nem csak információk cseréjét jelenti. Csecsemőkorunktól tanuljuk a kommunikáció szabályait. Szavainknak és egész viselkedésünknek illeszkednie kell a mondanivalónkhoz, szándékainkhoz, az adott helyzethez, a jelenlévő személyekhez. Ha nem a megfelelő sémákat, szabályokat alkalmazzuk, akkor "elbeszélünk egymás mellett"; ez pedig nemcsak a megértést, a kommunikáció sikerességét veszélyezteti, de rongálja a kapcsolatot is.

A kommunikáció íratlan szabályai hozzátartoznak ahhoz a kultúrához, amelyhez tartozunk. Másként kommunikál egy amerikai, egy japán és - mondjuk - egy német ember. De mivel egyazon országon belül is számtalan csoport létezik, különböző szokás- és normarenddel, így mások lehetnek e szubkultúrák kommunikációs szokásai, szabályai is, a szókincstől a párbeszéd "menetrendjéig". Mindennapi életünkben úgy mozgunk e tartós és alkalmi csoportok között, úgy alkalmazkodunk hozzájuk - és a legkülönfélébb helyzetek között -, hogy szinte észre sem vesszük. Másként kommunikálunk a focimeccsen vagy baráti körben, másként, ha valamilyen hivatalos ügyet intézünk, másként a munkahelyen, egyenrangúak között vagy a főnökkel, vagy éppen az állásinterjún, és megint másként a piacon. (Érdemes megfigyelni például a megszólításokat, a különböző köszönési formákat, azt, hogy ki kezdeményezi a beszélgetést, ki veti fel a témákat, hogyan adják-veszik a szót egymás között, és hogyan zárják le a párbeszédet.) Neveltetésünk része, hogy minél többféle kommunikációs stílust elsajátítsunk, és megtanuljuk, mikor melyiket kell alkalmaznunk.