A középiskolai tanárnak kétféle eredménye lehet: tanulmányi és nevelési. Egy másik e kitűnő emberek közül például nem nagy súlyt helyezett az irodalomtörténet évszámaira és adataira, de micsoda érzelmi nevelést adott nekünk! Olyat, amely egész életünkre kihatott, amelynek még öregkori könnyeinket is köszönhetjük. De hiszen a sokat szidott magoltatási módszerek tulajdonképpen nem is voltak minden tekintetben megvetendők. Például, hogy mást ne mondjak, a nyelvi oktatás területén, ahol éppenséggel áldásosnak bizonyultak: mert aki sok szöveget tanul meg kívülről egy idegen nyelven, az csakugyan meg is tanulja azt a nyelvet.

Most még egyre szeretném figyelmeztetni tanártársaimat mint a tanárok egyik legöregebbje. Arra, hogy a gúny gyilkos dolog.* Hogy tehát éppen a tanárnak gúnyosnak lennie: bűn. Gondoljuk meg, hogy micsoda fölényben van növendékei fölött, s azok milyen védtelenek vele szemben. Továbbá azt is gondoljuk meg, hogy némely gyerek mily rendkívül érzékenyen reagál a gúnyos megjegyzésre. Még öreg-korában is fullánknak érzi a lelkén, mérges tövisnek, amely ellen nincs többé segítsék, mivelhogy Osvát Ernő szavaival szólván: elviselhetetlen az emlékek reménytelensége.

Év elején a középiskolákban ezt mondtam diákjaimnak:
Nehogy azt hidd, hogy én könnyen veszem a te dolgodat, vagyis vedd tudomásul, hogy ami neked fáj, nekem is fáj. Ez pedig abból következik, hogy igenis, tudom, mi az, ami fáj neked. Ezt pedig azért tettem vezérelvemül, mert véleményem szerint a tanár legfőbb dolga, hogy emlékezzen saját fiatalságára.*