Nekem fiatalkoromban e téren nagy
szerencsém volt, mert engem a gimnáziumban egész kiváló tanárok
tanítottak, s ami csodálatos volt: én hajlandó voltam közülük többet
is szeretni, holott e tanáraim a legkülönbözőbb tanítási szisztémáknak
voltak hívei. S e tényt később tanárkoromban a következőként dolgoztam
fel:
Bármily nagy fontosságú kérdés is az, hogy valamely
tanár mi-lyen tanítási szisztéma híve, azért mégis elképzelhető,
sőt, a tapasztalat is azt mutatja, hogy a
legkülönbözőbb szisztémák szerint is kiváló eredményeket lehet elérni.*
Még az egyházi oktatás magoltató módszereivel is. Hány kiváló régi
emberrel, kitűnő bíróval, orvossal beszéltem jómagam is, aki elavult
tanítási módszerek neveltje volt, és mégis szeretettel és tisztelettel
gondolt vissza tanáraira. Min múlott ez? Magam én például mit szerettem
e különböző irányzat szerint működő tanáraimban?
|
|
Egy közösen jellemző tulajdonsága valahánynak volt, éspedig
az, hogy mindenekelőtt és mindenekfölött, vagyis
életük minden erejével tanárok voltak.*
Életük egész berendezkedése ennek az eszmének vagy eszménynek szolgálatában
állott. Az egyik szóról-szóra bemagoltatott mindent, no de leckéről leckére
és osztályról osztályra ő is bemagolta naponta, amit feladott. S ez már
maga is mondhatatlanul jólesett nekünk, diákoknak. Amellett az illető
nem is volt ostoba ember, sőt! Ugyan régimódi, de impozáns egyéniség benyomását
tette minden ízében. Hasonlóképpen a többin se lehetett gúnyolódni, egyiken
sem.
|