Ha elfogadjuk Umberto Eco (1983) őstelevízió-neotelevízió korszakolását, mely a közszolgálati (oktató)-kereskedelmi ellentétpár- (szerintem egymást ki is egészítő) formációit, akkor az ezredforduló környékével kezdődő korszak, valóban – az interaktivitás és produktivitás területén különösen – merőben más, mint az azt megelőző két fő áramot képező médiumtipológia.
A késő-modern korunkban – a paleo, és a neotelevízió után, megjelennek az új hibrid médiumok (neomédia) – melyekben az együttműködésen alapuló közösségi színtereket, médiakörnyezetet és a használatot vizsgáló diszciplínák (pszichológiai, szociálpszichológia, szociológia, hálózatelmélet) – jelennek meg. Ebben kiemelt szerepet kap a médiakutatás és kommunikációelmélet – ezen belül a kommunikáció rituális modelljének (Carey 1989) a használat–kielégülés modelljének (Katz 2007) és a kommunikáció participációs elméletének (Horányi 2009), a hálózatelméletnek (Barabási 1999), mely egyik alapjává vált a hálózati tanulásnak, konneketivizmus (Siemens 2005). A interaktív tévé, mobil eszközök oktatásban történő megjelenésével – újragondolást igényel, kiegészítésre szorul az újmédia rendszer közösségi jellegének értelmezése.
Újra kell gondolni a kompetenciarendszert, egyfajta hálózatalapú és/vagy újmédia kompetenciákra is fel kell készíteni hallgatóinkat/diákjainkat. A rendszer elemei azonban nem egymásra épülve, hanem véletlenszerűen fraktálos, cirkulárisan kiterjedő kompetenciarendszerré kiterjedve alakulnak, melyben fő motívum a kollaborációban, a médiahasználók közösségi együttműködésében ragadható meg.(Myat i.m.)
A közösségi médiapedagógia az újmédia-világ digitális hálózatokban rejlő interaktív lehetőségek révén – személyek közötti fizikai jelenlét nélkül – megvalósuló közösségi cselekvés, amely a nyilvános tartalomszervezési és kifejezési formák (narratívák) során keletkező tartalmak és fogyasztásuk pedagógiai, médiaelméleti, hálózatelméleti, MédiaInformatikai (MIL) és egyéb társtudományok (pszichológiai, szociálpszichológia, szociológia, hálózatelmélet, médiakutatás) segítségével összefüggéseket tár fel a nevelés célrendszere és feladatrendszere függvényében. (Forgó 2018)
