Hajnal István az európai szintű világtörténész, aki nem emigrált nyugatra, nem hagyta el hazáját, és végül méltatlan körülmények közé kényszerítettek, attól idõszerû - írta Nyíri Kristóf Hajnal születésének századik évfordulóján a Világosság-ban - hogy a történettudományi munkássága mögött meghúzódó filozófiai gondolatokat a korszellem immár képes befogadni. Ezek a gondolatok a következók:

13. kép: Hajnal István (1892-1956)

„Először: Hajnal a történelmi folyamat lényegi dimenziójának látja a kommunikáció történetét. A szóbeliségrõl az írásbeliségre való áttérést - a görögöknél, majd az európai középkorban - szociológiailag és ismeretfilozófiailag döntõ változásként fogja föl, a tradicionalitásról a racionalitásra történõ átmenetként, miközben a mai kor kiteljesedett írásbeliségében megpillantja egy lehetséges új szóbeliség kiindulópontját. Vagyis Hajnal elõlegezi azt a nyugaton a hatvanas évek óta kibontakozó, mostanára már igencsak befolyásos eszmei áramlatot, amely az európai szellemet mintegy az alfabetikus írás varázslata alatt állóként értelmezi, s a szóbeliséget éppenséggel posztmodern alternatívaként villantja föl. Előlegezi a mondott áramlatot, sõt: egyik forrásául is szolgál annak.

Másodszor Hajnal az írástörténettõl a technikatörténet felé lép tovább, az újkor nagy technikai találmányai mögött a mesterségek lassú, évszázados fejlõdését látja meg, és ebben a fejlõdésben nem az öntudatos újításra, hanem a tradicionális eljárások spontán-fokozatos átalakulására helyezi a hangsúlyt. Ezzel egyik elõkészítõjévé lesz annak a még csak mostanában tért hódító tudománytörténeti fölismerésnek, mely szerint az ipari forradalomhoz vezetõ technikai fejlõdés mozgatója éppenséggel nem az újkori természettudomány. Elõlegezi a mai tudományfilozófiának-ismeret-filozófiának azt az egyre meghatározóbbá váló azon irányultságát, amely a tudást elsõsorban gyakorlatinak, cselekvésbe-ágyazottnak, implicitnek fogja fel, miként azt Polányi Mihály is vallotta.

14. kép: Polányi Mihály (1891-1976)

Harmadszor, az eddigiekbõl is következõen, Hajnal a történelmi haladást a tömegek aprómunkája eredményének tekinti, nem pedig a nagy szervezetek, tettek és gondolatok mûvének. A haladás nem annyira az öntudatos célszerûségen, mint inkább a spontán artikulálódó úgymond „szokásszerûségen" - ez Hajnal mûszava, melyet a „tradíció" helyére vesz fel - alapszik. A szokásszerûség voltaképpeni kora az európai középkor, hordozója a parasztság. Mint Hajnal Az újkor történetében írja: „a parasztság helyzete a leglényegesebb a fejlõdésre nézve, minden felsõ szervezõdésnek, rétegezõdésnek lehetõségét, természetét e nagy, a történet hátterében élõ, hallgatag népnek életszervezete szabja meg". Ez a fölismerés alkotja Hajnal sajátos népiességét, mely tehát nem „valami romantikus-szentimentális értelemben vett népi erõ" megidézésében, hanem a kapitalizmus elõtörténetének elmélyült elemzésében áll.

És hasonlóképpen nem romantikus érzületeken, hanem az újkori társadalomfejlõdés némely romboló tendenciájának megfigyelésén alapszik, negyedszer, Hajnal kétségtelen antikapitalizmusa. Kifinomult fogalmiságú és minden konkrét politikai elkötelezettségtõl mentes antikapitalizmus, melynek filozófiai idõszerûségét a baloldaliság napjainkra bekövetkezett elméleti és gyakorlati összeomlása közepette éppoly kevéssé lehet kétségbevonni, mint, ötödször, Hajnal materializmusának - tudniillik következetesen objektivációelméleti megközelítésének - idõszerûségét olyan ideológiai közegben, amelyben ismét hódít a szellemtörténet."

Hajnal István: Írásbeliség és fejlõdés c. írásának az Újkor története [1936] nem publikált írástörténeti bevezetõjében⁵⁴ olvashatjuk: „Sajátságos dolog, hogy amíg az Európán kívüli kultúrák történetének kutatói azok írásbeliségének fokát tartják a legjellemzõbb vonásnak, addig a mi európai kultúránk vizsgálatánál ez a szempont szinte elesik. Megállapították, hogy az egyiptomi, a hindu, a kínai kultúrában a társadalomnak rendekre való tagozódásában mily nagy szerepe volt az írást hatalmukban tartó és az írástalan rétegek közötti különbségnek: Kínában szinte évezredekre döntõ szerepe. Nálunk csupán az általános fejlõdés kísérõjelenségének tartják az írás közösségalkotó természetének jelentõségét félreismerve... Az európai korai középkor túlnyomó szóbeliségét, a kései középkor egyre elhatalmasodó írásbeliségét egyszerûen csak annyiban hozzák összefüggésbe az általános fejlõdéssel, hogy jellemzõ, de magától értetõdõ kísérõjelenségének tartják. . . . Az írásközösség emberei, kölcsönös írásos érintkezés nélkül is, érintkeznek egymással: a lecsapódott közkincshez igazodik mindenki, az egyesülés, összefonódás, szervezõdés tehát állandóan tart és pedig úgy a tagok egymáshoz való igazodásában, mint a közösségkincshez igazodásában, valamint a közösségkincs állandó növekedésében. . . . A szóbeliség ... hagyományt teremt, amely az utódok alkotása az elõdökrõl.... Az írás-hagyomány azt adja, amit írója gondolt, változhatatlanul. . . . Az írás-érintkezéseszköz a telítettség korában jár: felvett már mindent magába, ami azelõtt a hangnyelv birtoka volt. . . . Önmaga szerepét kezdi bevégzetté tenni ezzel: különösen, amikor a mûvészetek és a mozgó kép az érzékelhetõ élet elénkvarázslásával kielégíti. A telítettség ez állapotá|ban az írásbeliség egyoldalú szerepének meg kell szûnnie. . . . Ismét a szóbeliség a vágyunk, az írás lehetõ kiküszöbölése: az ösztönszerûség az érték, mûvészetben és életben egyaránt."

Hajnal István (Nagykikinda, 1892. júl. 3. - Bp., 1956 jún. 16.): történetíró, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1928, r. 1939-1949); a történelemtudományok doktora (1955), 1919-től az MNM levéltárának, 1920-tól az Országos Levéltár tisztviselője. 1922-től a hg. Esterházy család levéltárosa. 1921-ben a bp.-i egy.-en magántanár, 1930-tól az újkori egyetemes történelem ny. r. tanára lett: Munkáiban főleg az összehasonlító írástörténet problémáival, a technikai fejlődés társadalmi összefüggéseivel, a szociológia és a történettudomány kapcsolataival és a m. politikai történet egyes kérdéseivel foglalkozott. - F. m. IV. Béla király kancelláriájáról (Bp., 1914); Írástörténet az írásbeliség felújulása korából (Bp., 1921); A Kossuth-emigráció Törökországban (Fontes Hist. Hung. Bp., 1927.); Esterházy Miklós nádor lemondása (Bp., 1929); Esterházy Miklós nádor iratai; Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka (Bp., 1930); Az újkor története (Bp., 1936); Vergleichende Schriftproben zur Entwicklung und Verbreitung der Schrift ím 12-13. Jahrhundert (Bp., 1943) L'enseignement de l'écriture aux universités médiévales (Bp., 1954): A Batthyány-kormány külpolitikája (Bp., 1957). - Irod. Wellmann Imre: H. I. (Századok, 1956); Irinyi Károly: H. I. szociológiai történelemszemlélete (A debreceni Kossuth Lajos Tud. egy. Évk. 1962).

54: http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/kmfil/kmkt/hajnal_if.htm