Az oktatástechnológia elméleti alapjai
Az 1950-es évektől számítható, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a pszichológus Burrhus Frideric Skinner (1904-1990) harwardi professzor, Magyarországon pedig az 1960-as évek táján a didaktikus Kiss Árpád (1907-1979) oktatáskutató tanár munkásságának köszönhetően és kutatásai eredményeként kialakult ill. honosodni kezdett az oktatástechnológia (OT) diszciplína. Kialakulásának jelentős előzménye a szemléltető módszer, a tanuláslélektanra alapozott programozott tanítás, az audiovizuális és tömegkommunikáció és a számítógéppel segített oktatás. Jelenleg az új információs és kommunikációs technológiák, kiváltképpen az Internet és a multimédia gazdagítja. Az is tény, hogy OT–t gyakran egyszerűen az oktatásban alkalmazható technikai eszközök használatával és kezelésével azonosítják, ez a hardver megközelítés, amellyel szemben az oktatási szoftver ill. rendszer megközelítés áll. A hardver megközelítés reprezentánsa az oktatástechnika, amely az oktatástechnikusi munkakörben testesül meg.
Nádasi A: Az oktatástechnológia és a taneszközök
http://edutech.elte.hu/jegyzet/oktatastechnologia.pdf
A mai oktatási rendszerben a tanár és tanuló kapcsolata esetleges, a tanár ritkán értesül az általa közölt információ megértési fokáról, mert számonkérésre ritkán, általában az egyes témák befejezésekor tud csak sort keríteni. Másik nagy probléma, hogy a diákok kevés alkalommal kapnak megerősítést a tananyag elsajátítási fokáról, hiányzik a tanulók önellenőrzési lehetősége. Ezek a problémák főleg az osztályrendszerű oktatásból erednek. A tanár nem tudja figyelembe venni a tanulók egyéni képességeit. Akkor mit lehetne tenni? Nézzük meg, hogy eddig milyen próbálkozások történtek!
Az oktatástechnológia gyökerei a behaviorista pszichológiáig nyúlnak vissza (Watson, Skinner). Ennek a szemléletnek jellemzője, hogy a tanuláselméletét a hatásos kondicionálásból vezeti le.
E. L. Thorndike (1912) alkotta meg a megerősítés fogalmát. Tanulási törvényeit utódai (pl. Skinner) fejlesztették tovább. Olyan technikai csodáról álmodik, amellyel el lehetne érni, hogy a könyv második oldala csak akkor váljék láthatóvá az olvasó számára, amikor az már mindent megvalósított abból, amit az elsőben előírtak, és így tovább. Elképzelése szerint „amit csak személyes tanítással lehet elérni, sok mindent át lehetne hárítani a könyvre.” Állatkísérletekre alapozva három alaptörvényben rögzítette a tanulás és a gondolkodás fogalmát:
1. A gyakorlás törvénye szerint a gyakorlás révén az inger és reakció kapcsolata erősödik, a gyakorlás hiánya miatt pedig gyengül.
2. A következmény vagy effektus törvénye alapján az a kapcsolat, amelyet a dolgok megnyugtató állapota kísér, ez által erősödik, az viszont, amit kielégületlenség kísér, gyengül.
3. A készség törvénye az, ha egy cselekvésre nem vagyunk felkészülve, és mégis kényszerítenek rá, akkor az számunkra kellemetlen.
[Watson]