Életünk minden pillanatát végigkísérik az érzelmek. Ennek ellenére - vagy talán éppen emiatt? - évszázadokig meghatározó volt Arisztotelész azon álláspontja, hogy az érzelmek olyan tényezők, amelyeket a logika, az ész ellentéteként értelmezhetünk, és amelyek zavarják azok működését. Ma is sokan úgy vélik, a legokosabb, ha igyekeznek érzelmeiket minél inkább háttérbe szorítani, lehetőleg nem is figyelve rájuk.

A legújabb pszichológiai kutatások kiderítették, hogy az érzelem és a gondolkodás nem egymás ellentétei, hanem szorosan összefonódnak, egymástól elválaszthatatlanul, egymást segítve működnek. Az érzelmek teszik lehetővé, hogy a világot a jó és rossz, vagy legalábbis a jobb és rosszabb dimenzió mentén tudjuk értelmezni, azaz képesek legyünk döntéseket hozni. (Egészen hihetetlen, de ha valaki agysérülés következtében képtelenné válik az érzelmek átélésére és kifejezésére, egész személyisége megváltozik, és nem lesz képes többé döntéseket hozni - még akkor sem, ha intellektusa egyébként ép maradt.) Jobb féltekénk egészként ragadja meg a különböző helyzeteket, és e gyors - a gondolkodásnál sokkal gyorsabb! - kiértékelés eredményeként jelennek meg az érzelmek.

Az érzelmek különösen intenzívek akkor, ha társas térben mozgunk, ha más emberekkel kerülünk kapcsolatba. Az iskola világát is át- meg átszövik az érzelmek. Ezek közül a szorosabb értelemben vett társas érzelmek: a rokon- és ellenszenvnek néhány formáját vesszük szemügyre.

A társakkal való érzelemteli kapcsolat igénye - amit általában szeretet-szükségletnek nevezünk - velünk születik; kielégítése az egészséges fejlődés szempontjából fontosabb, mint a korrekt ellátás.