Hosszú és változatos diákpályámon talán száz tanár keze alatt nevelődtem a különféle iskolákban; de akadt-e köztük, aki igazi nevelő volt, aki formát tudott vagy akart adni hajlamaimnak, s aki erős, emberi emlékem maradt? Zavartan válogatok tanáraim dús arcképcsarnokában. Volt egy közöttük, családom barátja, legkisebb gyermekkoromtól ismert és figyelt, ő hintette reám a keresztvizet, látott csecsemőnek, serdülő fiúnak, s később lázadó ifjúak, közelről szemlélte nevelésem körülményeit, húsz esztendőn át minden második este megjelent a családi körben, ismerte a család lappangó ellentéteit és bonyodalmait. Jó szándékú ember volt, tiszta lélek. Húsz éven át minden második nap megjelent házunkban, este tíz órakor; óraütésre érkezett, elfoglalta helyét apám dolgozószobájában, egy velencei karosszékben, télen-nyáron meleg limonádét ivott, nem dohányzott és nem élt szesszel, mert sokat szenvedett neurózisától és - jórészt képzelt - betegségeitől...; de ebben az intimitásban is oly tartózkodó és közönyös tudott maradni, oly udvariasan-távoli és idegen, mintha nem is egy család meghittségébe, hanem "társaságba", szalonba rándult volna ki minden második este...