Aszongya erre:
- Tán valami baja van kendnek, Isten mentsen.
- Nem - mondok , - nincsen semmi bajom.
- Hát - aszongya -, akkor mér nem alszik kend?
- Hát - mondok -, azér, mer nem tudok... - Erre egy kicsit elhallgattunk. Azt gondoltam, hogy mán el is aludt. Hát egyszer megint csak megszólal, hogy aszongya:
- A hízóra gondol kend?
- Nem arra gondolok - mondok.

Itt Istenes észrevette, hogy a pipa megint nem füstöl. Hát újra meggyújtotta, miközben tovább beszélt:
- Mert nem eszik az egyik hízóm mán két napja, csak álldogál meg hallgat. Mondok, mi a fene lelte ezt a gyisznót? Elmentem a kanászér, hogy tegyen vele valamit. Hát az rá is olvasott, meg kifüstölte az ólat.

Tíz krajcárt adtam neki. Hát azt mondta, hogy még egy napig vesztegél a gyisznó, azután úgy eszik, mint a farkas; vagy pedig megdöglik, ha Isten is úgy akarja.
Istenes Imre nagyot kanyarogott itt a néhai hízóinak történetében, de azután visszatalált a feleségéhez.
-Hát - azt mondja -, hogy a hízóra nem gondoltam, azér vót, mert az Imre felől gondolkodtam. Hallod, mondok az asszonynak, Imre forog nekem az eszemben.

-Imre-é? - mondja az anyjuk.
- Ő - mondok.
- Hát aztán mit akar kend Imrével?
- Hogy mit akarok? Semmit - mondok -, csak éppen arra gondolok, hogyan megáldott vele bennünket az Isten.
- Az ám - mondja az anyjukom -, hála Istennek.
Istenes Imrének átszállt a tekintete a falon függő ábécés táblákon, azután a kályha nyitott ajtaján állott meg.