Az elektronikus prezentációk fajtái és szolgáltatásaik
A bemutató programcsomagok (prezentációs programok) - a Diaképek (slide-ok) számítógépes, projektoros megjelenítésén kívül - még hallgatói segédletek (audence handouts), előadói jegyzetek (speakers notes) és vázlatok (outlines) nyomtatásáara is alkalmasak.
A hallgatóság érdeklődési köre, a prezentáció bemutatásának módja és a prezentációval elérendő célok alapján a prezentációkat alábbi csoportokbba sorolhatjuk:
- Előadásanyag
- Konferencia
- Automatikus, vagy önműködő prezentáció, grafikon-show
- Önálló tanulást segítő oktatási segédanyag
A számítógépes prezentációs programok számos többletszolgáltatást nyújtanak, mint a hagyományos diabemutatók:
- A legalapvetőbb különbség, hogy elektronikus kép kerül kivetítésre, nem pedig egy celluloid film.
- A számítógép képernyő teljes képernyős nézetét alkalmazzák arra, hogy az elkészült képet megjelenítsék. Az egyes képek itt is - csakúgy, mint a diaképeknél (slide-ok, azaz diaképek).
- Ebből adódik a legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy nem csak szöveget és állóképet tud megjeleníteni, hanem az ún., időfüggő médiumokat is; (animáció, mozgókép és hangjelenségeket is).
- Egyszerű képváltás helyett lehetőség van az átmenetes (úsztatásos, számos geometria alakzatokat felvonultató) átkötésre a képek között.
- Az animációs effektusok révén lehetőség nyílik a tartalom didaktikus ugyanakkor dinamikus bemutatására. A didaktikus megjelenítés alatt azt értem, hogy a képen megjelenő tartalmat nem teljes egészében, hanem időzítve a tanuló felfogó képességéhez igazítva van lehetőség a bemutatásra csakúgy, mint egy táblai vázlat esetén. A dinamikus bemutatás, pedig azt jelenti, hogy a képernyő tartalmak statikusságát a megjelenítés sorrendjében tetszőlegesen lehet beállítani a figyelemfelhívás szempontjainak betartása mellett.
- A diarendező nézetben lehetőség van az időben egymást követő képek gyors áttekintésére.
- Álló- és mozgóképekhez hangot rendelhetünk.
- A teljes képernyős videó segítségével az időben lejátszódó folyamatokat is be lehet mutatni.
- Az előadónak lehetősége van elágazásokat tenni a prezentáció során. Ugyanezt megteheti a felhasználó is, ha egy kiállításon lapozgatni kíván egy kirakatvetítés módban megszerkesztett prezentáción.
A prezentációt segítő eszköz-együttes a digitális zsúrkocsi.
Az oktatásban használatos digitális zsúrkocsi feladata az eredményes oktatás segítése. Az eszköz-együttes hivatott segíteni azt a paradigma-váltást, melynek során a lexikális tudás átadásának helyét a készségek és képességek fejlesztése kell, hogy átvegye. Ennek megvalósításához ugyanakkor a technikai feltételek átalakítására is szükség van. Ezért hirdette meg a szaktárca azt a programot, amelynek keretében olyan multimédiás berendezéseket nyerhettek el a középiskolák, amelyek alkalmasak a digitális kultúra terjesztésére. A laptoppal, projektorral, hangszóróval, DVD-vel és videómagnóval felszerelt berendezések nemcsak az oktatásban, a természettudományos és a társadalomismereti tantárgyakban, hanem iskolai rendezvényeken (szakmai versenyek, konferenciák) is hasznosan alkalamzhatók.
Az MS PowerPoint prezentáció készítés modul részletes tematika listája
Átfogó informatikai fejlesztési programok a közoktatásban
https://www.okm.gov.hu/letolt/ikteszkozok2005_november_30v4.ppt
Digitális zsúrkocsi