E-learningről általában

    Általános felfogás szerint az e-learning nem más, mint egy hálózat-alapú oktatás, ahova minden olyan oktatási forma beletartozik, ahol a közvetítő közeg az internet vagy egy intranet. Ez a felfogás az elterjedtebb.

    Más felfogás szerint az e-learning tágabb jelentésű, és minden technológia alapú oktatás ide tartozik. Az oktatási közeg tehát lehet az internet, intranet, extranet, de ugyanígy lehet egy videokazetta, interaktív tv vagy CD.

    Ezzel szemben létezik az online e-learning fogalom, ami kifejezetten az internet alapú oktatást foglalja magába. Napjainkban a CD-alapú, valamint a hálózati alapú e-learning megoldások terjedtek el. Az e-learning megoldási formák egyik – ma már hagyományosnak, lassan már túlhaladottnak minősített - formája a CD-alapú e-learning megoldás. Lokális, helyhez kötött tanulás esetén a tananyagot a hallgatók CD-n kapják kézhez, amelyet a saját gépükre telepítve kezdhetik meg a tanulást. A hálózati alapú e-learning megoldásoknál a tananyagot a hallgatók a hálózaton (intranet/internet) keresztül egy központi szerverről érhetik el.

Az e-learning definíciója

Az e-learning olyan számítógépes hálózaton elérhető nyitott – tér- és időkorlátoktól független – képzési forma, amely a tanítási - tanulási folyamatot megszervezve hatékony, optimális ismeretátadási, tanulási módszerek birtokában a tananyagot és a tanulói forrásokat, a tutor-tanuló kommunikációt valamint a számítógépes interaktív oktatószoftvert egységes keretrendszerbe foglalva a tanuló számára hozzáférhetővé teszi.

A fenti definíció szerint tehát e-tanulás fogalmával illethetjük az iskolában tantermi oktatás esetén alkalmazott számítógéppel segített tanulást, az IKT eszközöket alkalmazó távoktatást, a web alapú (táv) előadást, (táv)szemináriumot, a televíziós oktatást, különös tekintettel a digitális televíziózás új interaktív lehetőségeit kihasználó kurzusokra. Ide sorolhatjuk a számítógépes multimédiával, web-tartalmakkal támogatott önálló tanulást, a multimédiás oktatóprogramokat, az internetes kollaboratív eszközöket használó tréningeket, a mobil infokommunikációs technológiával támogatott oktatási formákat

[Forgó, In: E-learning 2005. Szerk.: Hutter O; Magyar G; Mlinarics J; Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2005.]


[Virtuális osztályterem]

[Videokonferencia]