«

»

sze 10

Új média-kompetenciák a láthatáron – az újmédia oktatásához szükséges tanári kompetenciák

A digitális kompetencia fogalmában meghatározásban – bár nagyon előrelátóan és széleskörű értelmet adva a digitális világ előtöréséből adódó irányzatoknak megfelelve – szintetizálva szerepel az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásával kapcsolatos készségek leírása.

E szerint : „Az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásával kapcsolatos készségek a legalapvetőbb szinten a multimédiás technológiájú információk keresését, értékelését, tárolását, létrehozását, bemutatását és átadását, valamint az internetes kommunikációt és a hálózatokban való részvétel képességét foglalják magukban.”  A fenti meghatározás azonban nem tér ki a webkettőn alapuló és az újmédia-együttesek alkalmazásához felhasználásához szükséges kompetencia szintekre.

Véleményem szerint ma már nem elég a „hivatalos” Digitális kompetenciáról beszélni, hanem a hálózatalapú tanulás és az Interaktív TV (iTV) és mobil eszközök oktatásban történő megjelenésével révén újra kell gondolni a kompetencia hierarchiát, egyfajta hálózatalapú és/vagy újmédia kompetenciákra is fel kell készíteni hallgatóinkat/diákjainkat.

A fenti  gondolatokról bővebben az Agria-Média IKT konferencián Egerben az  EKF-n fogok részletesebben szólni.

7 comments

Skip to comment form

  1. Takács Réka

    Iskolánkban lehetőségünk van a modern technika alkalmazására, minden áldásos és áldatlan hatásával, az informatikai oktatásban a tanár szervezi „szerveres megoldással”a tanulók munkáját, mely ily módon jól irányítható, ellenőrizhető. Interaktív táblával gyorsan megjeleníthető bármi, amit előkészítünk otthon vagy a netről gyorsan letöltünk, nem beszélve a sok digitális anyagról, melyek hatékonyan szélesíthetik a tanulók ismereteit a tanórán. A modern technika szerteágazó lehetőségei végtelenszámú információ megkeresésére, felhasználására módot adnak a tanulóknak otthon is, de a feldolgozás módjára, az anyag mennyiségére és minőségére, a megszerzett tudás alkalmazására vonatkozó ismereteik sokszor homályosak, illetve nehezen ellenőrizhetők lesznek.
    Elvárjuk tanulóinktól a kreativitás és innovációra való készséget, kommunikációs képességük fejlődését, beszélünk kollaborációról, kutatásról és információmenedzsmentről, kritikai gondolkodásról, problémamegoldásról és digitális állampolgárságról, technológiai műveltségről, de mindezt csak olyan tizenéveseknél érhetjük el, akiket olyan általános iskolák bocsátottak ki, ahol az alapvető kompetenciákat már kialakították. Készen állnak erre az általános iskolák? S mi, benne tanító pedagógusok? Nem is fejben, de lelkileg…? Tudunk-e bevállalni ekkora felelősséget anyagi és erkölcsi bizonytalanságunkban, magunkra hagyatottan, hisz sok régióban a család már nem család, sok középiskolai tanítványom délutánonként diákmunkában dolgozik, alkoholista szülőjét kisegítendő stb. A tanárnak kell sok esetben a családi kapcsolatot egyengetni, lelki támaszának lenni a magára maradó tizenévesnek. S beszéljünk közben a tanártól elvárt kompetenciákról is, aki a tanuló tanulását és kreativitását támogatja, tanulók tanulását megtervezi, fejleszti és értékeli, a digitális korszak folyamatait modellezi, részese a szakmai fejlődésnek stb. –éhbérért! A 21. században akkor fog jól működni az újmédia, ha mindenhol igény lesz rá, mert a tudás megszerzésével meggyőzően javulni fognak az emberek életkörülményei, a tudásnak presztízse lesz, s a tanárt megbecsült szakembernek tekinti a társadalom minden rétege.

  2. Kasza István

    ,Tisztelt Tanát Úr!

    Szerintem a pedagógus alapvető kompetenciái: a jól megtervezett tanulásirányítás, a tanulókkal történő együttanulás,valamint a digitális tudás.

    Az információs társadalom csak az arra felkészített diákok számára lesz gyakorlatban “elérhető”. Az alkotó tudás pedig ennek segítségével válik teljessé.
    Nekem nagyon tetszett az Agria Média 2011 konferencia programja és különösen a jelmondata.:
    “Az információs társadalom az alkotó tudás társadalmának digitális előtere”

  3. Nagy Károlyné

    Arról, hogy módosul(t) a tanári szerep, számtalan előadáson hallhat(t)unk. Az, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt, személyiségünkben rejlik. Lehet a tanár személyisége nem nyitott az új, a modern iránt? Végre valami, amibe alig kell, ha kell egyáltalán, motiváló energiát fektetni. Persze eleinte az, ami új, az kissé idegen, kételkedve fogadjuk. Szerencsére a gyerekek nyitottabbak, fogékonyabbak az újra. Elengedhetetlen továbbra is a jól, előre megtervezett tanulásszervezés, tanulásirányítás, de legyünk felkészülve az együttanulásra is. Milyen boldog a gyermekarc, ha sikerül számunkra valami újat, hasznosat mutatnia. Legyünk felkészültek, de ne szégyelljük, ha mi is tanulunk.
    Az oktatási intézményeknek ki kell használniuk a pályázatok nyújtotta lehetőségeket akár az eszközeinek fejlesztésére, akár a humán erőforrás szellemi frissítésére. Szakmai berkeinkben még gyakran passzív ellenállásába (esetleg tiltakozásba) ütközik több előadó, aki információs és kommunikációs technológiára, digitális kompetenciára interaktív és mobil eszközökre tesz utalást. A gyerekek körében ez a veszély sem őket, sem bennünket nem fenyeget.

  4. Zsidóné Kádár Terézia

    Én is úgy gondolom, hogy “napjaink” pedagógusainak és a “jövő” pedagógusainak még inkább rendelkezniük kell a digitális és a hálózat alapú kompetenciákkal. Hiszen elértünk az oktatásban arra a szintre, amikor az iskolában nem a pedagógus az elsődleges információforrás a tanulók számára. A gyakorló pedagógusok nagy része azonban még a digitális kompetenciákat sem sajátította el -részben azért,mert kevés a rendelkezésre álló eszköz, részben pedig azért, mert talán nem vesz róla tudomást, hogy az “Y és Z generációs” gyermekek számára már nem elég csupán a tankönyv-.
    Így a “jövő pedagógusaira” hárul az a feladat, hogy segítse az említett kompetenciák elmélyítését és az a felelősség is, hogy a diákoknak megmutassa ezek helyes használatát és a benne rejlő lehetőséget, amellyel érdekesebbé tehető számukra az iskolai munka és a tanulás.
    Ha hatékonyan akarunk oktatni, alkalmazkodnunk kell a tanulók mindennapi szokásrendszeréhez, aminek a számítógép, az okostelefon, a webkettő már természetes részévé vált.

    1. Forgó Sándor

      ” Ha hatékonyan akarunk oktatni, alkalmazkodnunk kell a tanulók mindennapi szokásrendszeréhez, aminek a számítógép, az okostelefon, a webkettő már természetes részévé vált.”
      Ezt a mondatát egyszer majd idézhetem??? (Természetesen név szerint…….
      FS

  5. Rádiné Petróczi Márta

    Tagadhatatlan, hogy a digitalizáció rohamléptekkel tör előre, s jelenik meg a társadalmi, gazdasági élet egyre több területén úgy, hogy aki ,,lépést” akar tartani, hálózati együttműködés nélkül erre szinte már esélytelenné válik. Nekünk szülőknek és pedagógusoknak tehát gyermekeinket egy újabb fajta tudással is fel kellene vérteznünk, méghozzá úgy, hogy még mi magunk sem vagyunk ezen készségek birtokában.
    Gyermekeink már eredendően más világban nőnek fel, mint szüleik, nagyszüleik, valamint az őket iskolai keretek között nevelő-oktató pedagógusaik. A fiatalok számára teljesen természetesek a webkettőn alapuló szerveződések, a közösségi oldalak kiemelt szerepet kapnak társas kapcsolataikban, amelynek arányairól vagy aránytalanságairól valamint az internet előtt töltött idő mértékéről lehet vitatkozni.
    Ezen alkalmazások azonban semmiképpen sem jelenthetnek digitális írástudást, utat azonban mutathatnak, hogy merről próbáljuk a hálózatalapú tanulásra rávezetni gyermekeinket.
    Véleményem szerint viszont a hogyan rendkívül sürgető, megoldásra, kidolgozásra váró probléma, melyben kulcskérdésnek érzem egyfelől a pedagógusok ezen irányú szakmai felkészültségének kialakítását, másfelől pedig a tanuló felelősségét saját tanulási folyamatában.

  6. Kasza István

    Nagyon tetszett a nap.
    Feltöltődtem.
    Köszönöm

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>