Az utóbbi évtizedben a média és az informatika egyre erősödő integrálódásának lehetünk tanúi. Nemcsak médiakonvergenciáról beszélünk, – mely a tömeg és telekommunikációs technológiák digitális egybefonódásán alapulva jött létre – hanem egyfajta média diverzifikációról mely a tömegkommunikációs médiumok funkcióinak kiteljesedését is jelenti. Például napjainkban – a hálózati kompetenciák birtokában, bárki szolgáltathat tartalmat [consumer (user) generated content].
Korábban az analóg médiával foglalkozó szakmák, napjainkban pedig a digitális feldolgozás is létrehozza a különböző szakterületeket. A hagyományos nyomtatás, a film és a média is különválasztotta a szakmákat. A nyomdász nem volt egyben riporter, az operatőr sem rendező, ill. adásrendező. Posztmodern világunkban kettős tendencia létezik: egyrészt a szakosodás a tömegkommunikációban (big Media), de megjelent az amatőr, ún. civil média (korábban W. SCHRAMM médiaszociológus little Media-ának nevezte), mely az internet révén egyre inkább polgárjogot nyer.
A hagyományos, elsősorban analóg technológián alapuló egyirányú tömegkommunikációs formákat követő digitális technológiák elterjedésével kialakult ÚJ MÉDIA-rendszer – melyben a kommunikáció kétirányúvá válik – révén alapvetően megváltozik a tudáshoz való hozzáférés, fogyasztás és felhasználás lehetősége. Az új média “a digitális hálózati kommunikáció révén létrejövő médiatípus átfogó neve. Az új média fogalma magába foglalja a multimédia és interaktív média jellegű tartalmakat, az újszerű egyéni és közösségi cselekvési formákat egyaránt”. (SZAKADÁT)
• Az új média fogalomkörét jól illusztrálja az alábbi megfogalmazása, miszerint a médiumok három nagy korszaka különböztethető meg: (BAILEY)
• 1870 – 1980 között: a Tömegkommunikációs médiumok (Mass media) (nyomtatott sajtó és elektronikus műsorszórás)
• 1990-es évek: médiumok tömege (Masses of media), melyek digitális kódolásúak,
• 2000-től: a saját média (Me media) (webnaplók)
• Napjaink közösségi médiájában (we Media) (BOWMAN, WILLIS), az interneten ma már különösebb végzettség nélkül lehet valaki operatőr-szerkesztő és egyben interneten publikáló is egy személyben.
Az Új Média a hálózati multimédiás, interaktív (egyéni és közösségi cselekvési formákon alapuló) online megoldásokon túlmenően a mobiltelefonos (celluláris) és a digitális műsorszórás révén létrejött interaktív televíziózási megoldásokat is magába foglalja. (FORGÓ)
Az Interaktív TeleVízió (iTV) a televízión alapuló tanulás interaktív formájára elterjedt kifejezés, mely a számítógépes technológia és a digitális televíziózás adta lehetőségek révén interaktívvá válik. Külön kiemelendő a mobil (celluláris, handy) kommunikációs eszközök (készség) adta új pedagógia és módszertani lehetőségek, melyek már nemcsak a formális, hanem az informális és non-formális tanulás gazdagításához is hozzájárulnak.
Napjainkban kiemelten fontos szerepet tölthetnek be ezek az – a minimális IKT kompetenciákat átugorván – eszközök azok körében „[…] akiket a társadalmi kirekesztés veszélye fenyeget, akiknek nem sikerült beilleszkedni az oktatási rendszerbe, és akik most sem vesznek részt a tradicionális oktatásban vagy képzésben, esetleg munkanélküliek, képességeiknek nem megfelelő munkakörben dolgoznak, vagy hajléktalanok.” (BENEDEK)
A médiafogyasztás, tanulási tevékenység és információszerzés igénye kezdetben az oktatás és szórakozás határterültén kialakult edutainment (szórakoktatás), illetve és az infotainment (hírakoztatás) kifejezésekkel volt jellemezhető. Napjainkban ez kiterjeszthető az oktatási célú tartalom elsősorban infokommunikációs eszközökkel történő elsajátítására (info-oktatás).
A médiumfajták keveredésének korszakát éljük tehát, amikor hétköznapivá válik, hogy az interneten hallgathatunk rádióműsort, vagy akár televíziózhatunk is – tehetjük ezt akár oly módon, hogy a közösen készítünk a tartalmat vagy megosztjuk az információinkat másokkal. A modern tömegkommunikációs eszközök ma már a közvetlen emberi kommunikáció, leglényegesebb csatornáit egyre tökéletesebben közvetítik a befogadók számára.
Ezeknek a médiumoknak az oktatással, a tanítás-tanulás kérdéseivel külön-külön is eredményes volt a kapcsolata. A különböző területek egymásra találásával (médiakonvergencia) és önálló elterjedésével (diverzifikáció) arra kell választ adni a neveléstudománynak és az andragógiának, hogy, hogyan szolgálhatják hatékonyan az oktató munkát.
Tudomásul kell vennünk azt a tényt, hogy az elektronikus tanulás hálózati alapú új alulról szerveződő paradigmája már több éve jelen van a fiatalok körében. Sürgősen át kell gondolnunk, hogy az új médiarendszer és az e-learning 2.0-ás megoldások mennyiben alkalmasak az élethosszig tartó tanulás társadalmi, oktatáspolitikai kihívásainak megoldásában, segítésében.
Választ kell adnunk arra, hogy a webkettőn alapuló elearning 2.0 –ás alapú tanulási forma– rugalmassága, flexibilitása, szabadon (irreguláris, autonóm) szervezethetősége révén–képezheti e a közeljövőben a neveléstudományi szakmódszertani kutatások alkalmazások főáramát– , vagy egyfajta sarlatánságnak, áltudománynak (gerilla pedagógiának) tekintendő, azt amit nem a pedagógusok hanem a tanítványaik alkotnak meg és tesznek közzé a világhálón.
Ezt a tevékenységet a magyar pedagógus társadalomnak a kutatókkal karöltve kell elvégezni, hiszen a mi érdekünk, hogy a jövőben több és differenciáltan alkalmazható médiarendszereket használhassunk az oktatás minden területén.
aug 16
22 comments
Skip to comment form ↓
Krasznavölgyi Lívia
2012. november 14. szerda , 16:10 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Tisztelt Tanár Úr!
Óvodapedagógusként szeretnék hozzászólni a témához. Elméletileg a mi generációnk munkájába már beépült a számítógép használata, de igen messze vagyunk az új média fogalomkörétől. Mivel kicsi gyerekekkel foglalkozunk, nem is voltunk rákényszerítve, hogy ismereteinket bővítsük. Kollégáim többsége a mai napig nem tud e-mailt írni, sőt, teljesen elzárkóznak az új technikai vívmányok megismerésétől. Nekem is csak két éve van számítógépem, szinte mindent magamtól tanultam meg eddig. Amennyire idegenkedtem az elején, most annyira jó érzés pillanatok alatt információhoz jutni, vagy reagálni valamire. Az óvóképzés minden szintjén azt tanultuk, hogy az óvodás gyerek életében nincs helye az elektronikus eszközöknek, az óvónőnek kell olyan képességekkel rendelkeznie, hogy helyettesítse azokat. Az ének, a hangszeres játék, a mesélés, még mindig az óvónő által előadva a leghitelesebb ebben a korosztályban. Különböző idézetek is eszembe jutnak ezzel kapcsolatban: „Amit hallok-elfelejtem, Amit látok-megismerem, Amit csinálok-megtanulom.” (kínai bölcsesség).
„A természet azt akarja, hogy a gyermek, gyermek legyen, mielőtt felnőtt lenne. Hagyjátok megérni a gyermekkort a gyermekben!” (Rousseau)
„A pedagógus király lehet a gyermek birodalmában, ha nem csak törvényeket talál ki, hanem figyelembe veszi a gyermek törvényeit is.” (Ancsel Éva).
Egyetlen óvodáról hallottam, ahol megpróbálkoztak az interaktív tábla használatával. A tapasztalat az volt, amire számítani lehetett. A gyerekeknek várakozni kellett, hogy a táblához jussanak, nehézség, hogy egyszerre csak egy tud dolgozni. Összességében élvezték, érdekesnek találták, de napi szinten ez megvalósíthatatlan. Én el tudom képzelni, hogy egyéni fejlesztés keretében, vagy akár iskola előkészítő csoportban, 4-5 gyerek egyidejű foglalkoztatásával ez hasznos, és mindenki számára élvezetes lehet. Nagy létszámú, és főleg a manapság oly népszerű vegyes csoportokban azonban továbbra sem látom ennek a lehetőségét. Nagy nehézséget okozott számomra a digitális óravázlat elkészítése is, pontosan a fenti okok miatt. A jövőben viszont tanítani szeretnék, azért jelentkeztem erre a képzésre. Mindent meg fogok tenni, hogy megszerezzem a kellő tudást, amit a mai világban elvárnak egy pedagógustól.
Tisztelettel: Krasznavölgyi Lívia (Pedagógia – Inkluzív nevelés tanára MA, I.évf.)
Fegyverneki Gergő
2011. november 28. hétfő , 17:05 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Nagyon tetszett a tanulmány, hiszen a két fő érdeklődési területem, a média és a tanítás-tanulás jelenkori kihívásairól szól, eredetei magyar nyelven, nem pedig valamilyen műfordításban, ami már egyben átértelmezés is, így köszönet illeti Forgó Tanár Urat.
Úgy gondolom, mindenképpen hasznunkra válhat a technika gyors mértékű fejlődése, de mindenképpen felvet bizonyos kérdéseket is.
A technikai infrastruktúra lehetővé teszi, hogy ma már bárki lehet riporter vagy operatőr azáltal, hogy pl. közösségi oldalakon megoszt multimediális alapú információkat, ráadásul a hírverseny miatt az a hírportál is élt ezzel a lehetőséggel, ahol évekig dolgoztam települési tudósítóként. Egy úgy nevezett Olvasó Riporter rovatba bárki beküldhetett hírt, de rovatszerűen igyekeztünk elkülöníteni a szerkesztőségi, több forrásból ellenőrzött anyagoktól, nem meg tévesztve olvasóinkat. Mindenképpen hasznos ez, gondoljunk csak arra, hogy a rengeteg szerkesztőségi munka miatt így mi is olvasóinktól értesültünk egy-egy eseményről, ahova megpróbáltunk azonnal eljutni, megerősíteni vagy megcáfolni információit.
A tanítás-tanulásban még felelősségteljesebben kell kezelnünk a kérdést. Mint ahogy a bárkiből lehet riporter típusú lehetőségnél, itt is fontos, az ellenőrzés, a magyarázás, tehát véleményem szerint szükséges egy kapuőr, egy magyarázó mediátor, hogy az információk sokaságában ne tévedjen meg a közönség.
A tanítás-tanulás elméletében egyre többször szóba jön a konnekcionizmus vagy a konstruktív pedagógiai, ahol elengedhetetlen az internet, illetve a multimediális anyagok, amelyek részben a médiakonvergencia eredményei.
Az iskolai munkában tanárként és tanulóként is hasznos lehet az infokommunikációs eszközök használata, az elektronikus tanulási környezet megteremtése, hiszen a tanítás alkalmazkodás, hídépítés, amely értelmében pregnánsan alkalmazkodnunk kell a diákok szokásaihoz.
Forgó Sándor
2011. november 28. hétfő , 21:58 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
A prosumer elnevezés Komunikációs megfelelője az interaktor?
Forgó Sándor
2012. február 21. kedd , 07:48 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Különösen izgalmas témák ezek a mozgóképkultúra és médiaismeret szakosak számára.
Nézzük meg Lev Manovich tanulmányát az újmédia vilgáról
Józsa Ivett
2011. november 20. vasárnap , 14:16 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Én úgy látom, hogy a fiatal generáció az internetet már teljesen befoglalta saját játszótereként, ahol nemcsak játszani, de ismerkedni is lehet, ahol önmagukat kifejezni lehet. És mivel időrendben hamarabb volt az, hogy ezt a felületet szórakozásra, időtöltésre használták, így jóval nehezebb az oktatási funkciókat, lehetőségeket behozni a világhálóról alkotott képükbe. Kétségtelen, hogy valamennyien használták már a google-t vagy más keresőprogramokat, ha például egy házifeladatra készültek, de sokkal dominánsabb marad a ‘szörfözés’ jellege az egésznek, mintsem hogy az amúgyis többnyire nehezükre eső tanulási folyamataikat helyeznék át erre a térre. Szerintem ez lehet az egész hálózat alapú tanulás kezdeményezésnek a hátulütője. Hogy a tanulók eredendően nem úgy tekintenek rá.
Meg kell találni azt a közép- vagy aranyutat, amin keresztül hatékonyan lehet irányítani figyelmüket, intencióikat a bőség zavarát kiiktatva. Nehéz feladat és én nem is vagyok kompetens ebben (hiszen még egy weblapot sem tudok létrehozni). De talán olyan programok segíthetnének, amelyek olyan érdekes,játékos, interaktív tanulási formákat kínálnak, amik fel tudják venni a versenyt a Facebook-kal is (ami maga az ördög, ahogy tegnap hallottam ezt valakitől).
Takács Ilona
2011. november 16. szerda , 10:47 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Nagyon sokáig halogattam hozzászólásomat, mivel kettős ellenállást kellett legyőznöm önmagamban. Bár jómagam szeretem a technikát – lassan számítógép nélkül napi munkámban sem tudnék létezni -, ugyanakkor nagyon kevés ismerettel rendelkezem a hálózatalapú tanulás köréből, s emellett aggályosnak tartom a gyerekek, fiatalok körében a túlzott internethasználatot. Lehet azt mondani – ez részben igaz is -, hogy számtalan információ forrása, hogy maga a hálózati tanulás rugalmas, ámde bizonyos pszichológiai vonatkozásoktól sem tekinthetünk el, már csak az objektivitás kritériumát is szem előtt tartva. Mire gondolok? Egyrészt a kognitív funkciók működésére gyakorolt hatásokra, arra, ahogyan eltolódik a hangsúly a verbális reprezentációkról a téri-ikonikus reprezentációkra, az alkalmazások nagy része jellegükből fakadóan az információfeldolgozást verbálisról vizuálissá alakítja. Nem elhanyagolható az a körülmény sem, hogy a fiatalok internetes nyelvhasználata egyszerűsítő tendenciát mutat, ez pedig – a nyelv és gondolkodás szoros kapcsolata miatt – előbb utóbb a gondolkodásra is negatív hatást gyakorol. Harmadrészt pedig már megjelent egy új viselkedéses probléma, nevezetesen az internetfüggőség, amelyet a klinikai pszichológusok a viselkedéses addikciók közé soroltak. Összegezve: minden új technikát be lehet vonni a tanítás-tanulás folyamatába, amennyiben adekvát funkciója van ebben a folyamatban, de csak akkor, ha körültekintő vizsgálatok is egyértelműen bebizonyítják pozitív hatásait, vagy legalább több pozitív hatása van, mint negatív.
Forgó Sándor
2011. november 16. szerda , 11:19 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Kooszonom sorait,
Nehany egyutt /tovabb gondolkodasra alkalmas ideztet szertnek megosztani Onnel
“A Homo Textus hálólakó emberként szinte csak felületekben tud gondolkodni. Ujjai klikkelésre görbülnek. Szemei cikáznak. Agya a kép- és mondatfoszlányokat végtelen bit per szekundum sebességgel próbálja bekebelezni. Hova vezet ez? És hogyan működik?”
http://www.cogsci.bme.hu/Esem.php?esemIndex=12
Garbaczné Olasz Andrea
2011. október 23. vasárnap , 21:13 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Napjainkban egy “okostelefon” elegendő, hogy bárki bárhonnan, bármikor csatlakozhasson az internethez. A fiatalok ezt ki is használják,és éjjel nappal a neten lógnak. Kérdés, hogy mire használják? A legritkább esetben információ szerzésre és tanulásra. Szórakozás, kommunikáció, személyes dolgok megosztása, chat, stb. Osztálytársakról, tanárokról, eseményekről félreérthető, provokatív felvételek készülhetnek, melyek a következő percben már a világ bármely pontján megtekinthetők. Az iskola részéről ezek a tények indokolják a tiltást. A pedagógus feladata az, hogy kialakítsa a tanulókban azt a felelősségteljes magatartásformát, hogy se másokat, se magát ne sodorja kellemetlen helyzetbe. Természetesen a technika legújabb vívmányait az oktatás szolgálatába kell állítani, nem lehet a pedagógus az egyedüli tudásátadó. A diákok nem csak az iskolában, nem csak a tanártól tanulnak, hanem az új technológiák révén rengeteg információhoz jutnak.
Pásztorné Vinter Erika
2011. október 23. vasárnap , 11:46 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
A hétköznapokban matematika-kémia szakos tanárként, szaktanácsadóként azt tapasztalom, hogy egyre inkább romlik a tanulóknak a tanulás iránti attitüde. Peszre az is lehet, hogy a mai gyerek mást és másként szeretne tanulni. Azt gondolom, hogy ha mindennapokat sorozatban nem kudacként akarjuk megélni mindenképpen változtatásra, szemléletváltásra, módszertani kúlturánk megújítására, az osztálytermi folyamatok átalakítására van szükség, hogy javuljon a diákok tanulási eredményessége, és az iskola változási képessége. A tanulási hálózatok, hálózati modellek az iskolafejlesztés eszközei. Ezek kialakítása, nevelési oktatási folyamatba való beépítése, véleményem szerint csak közös tantestületi elhatározással valósítható meg. Mindenkinek el kell fogadnia a kommunikációs, információ szerzési , feldolgozási formák megváltoztak, a társadalom átalakul, a körülöttünk llevő világ megváltozott, amiben a gyerek is él és tapasztal, az iskola falain belül sem lehet más világ, ide is be kell gyűrüznie ezen folyamatoknak. Azt gondolom, hogy az ebben levő lehetőségeket ki kell használnia a pedagógusnak, illetve benne leselkedő veszélyekre is fel kell készíteni diákjainkat
forgos
2011. október 17. hétfő , 21:09 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Ha az interneten böngészve a szótalálatok között az első ötön belül van a wikipédia, akkor ez mit jelent?
Nem azt jelenti, hogy az “akadémiai” közfeladatot ellátó oldalaknak kellene az elsők között lenni?
Balogné Pálfi Gabriella
2011. október 20. csütörtök , 11:49 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Lehet, hogy a mi klasszikus felfogásunk szerint annak kellene lennie, de a tények makacs dolgok, és az emberek többsége szívesebben olvassa az egyszerűbb, közérthetőbb megfogalmazásokat, mint az akadémiai pontosságú, tudományos meghatározásokat. A tanárok felelőssége itt is megjelenik: fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy mely információkat, hogyan kezeljenek. Szerintem egy-egy példával illusztrálhatjuk egy fogalom, összefüggés meghatározását egyik , illetve másik helyen.
Selyem Erika
2011. október 21. péntek , 22:30 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Szerintem azt jelenti, hogy az az oldal a leglátogatottabb, ill. arra az oldalra mutat legtöbb másik oldal. (A google keresési elveit nem ismerem pontosan, de valami ilyesmiről van szó. És hát ez is üzlet, amit nem biztos, hogy teljesen átlátunk. Én legalábbis biztosan nem.)
A wiki eleve nagy előnnyel indul: az internethez készül születésétől fogva. Minden szócikk a keletkezése közben tele lesz linkekkel. Ezt a szövevényes hálózatot egy akadémiai lexikon internetre való felvitelekor szerintem lehetetlen utólag “megszőni”
Más:
“…napjainkban – a hálózati kompetenciák birtokában, bárki szolgáltathat tartalmat…”
Hát, igen, tényleg. És az emberek nagy része – felnőttek is – nem képes szelektálni, nem tudja eldönteni, mi az igaz, és mi a butaság. És természetesen elhiszi, mert “az interneten olvasta”.
A tavasszal volt szerencsém egy kicsit mélyebben vizsgálódni az interneten fellelhető “tudásanyag”-ban. Időm is volt, problémám is volt, válaszra váró kérdéseim is voltak…
A rengeteg ostobaság mellett egy csomó féligazság, ellenőrizhetetlen információ. Egymásnak ellentmondó, bizonyítatlan, bizonyíthatatlan állítások.
Nem biztos, hogy ezt kell ráereszteni a gyerekekre. Előbb azzal kellene őket megismertetni, amit legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint igaznak gondolunk (ami persze később még bizonyulhat valótlannak). Majd aztán jöhet a bizonytalanságok, kérdések tömkelege.
Szerintem.
Forgó Sándor
2011. október 17. hétfő , 21:04 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Tetszik az alábbi őszinte mondat:
“Teszteltem ma egy osztályt, szinte mindenki tud feltölteni (rajtam kívül)”
Bizony így vagyunk ezzel a kezdetén mindannyian…
Valóban az internet ellátottság hiányában nagy segítség lehet olyan közösségi helyek házak látogatása, ahol ingyenes a hozzáférés az internethez. Csakúgy mint a közösségi könyvtárak idejében.
Balogné Pálfi Gabriella
2011. október 17. hétfő , 12:58 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Elolvasva a vitaindítót és a hozzászólásokat, én is szeretném megosztani a gondolataimat veletek. (elnézést a tegeződésért, de így könnyebb)
Bennem is kettős érzelmek fogalmazódnak meg. Egyrészt emlékszem arra, amikor a könyv, a tv nem volt természetes a háztartásokban. (A könyv azóta sem az, csak most az érdektelenség miatt, sajnos) A pedagógus társadalom akkor is nehezen mozdult rá az újra, és próbáltuk távol tartani a gyerekeket a nem nekik való műsoroktól, és rávenni őket a megfelelő adások “fogyasztására” Sikerült? Annak a generációnak a gyerekei most vannak az iskolapadokban.
Valahogy így van ez a mai világban is, ahelyett, hogy megragadnánk minden lehetőséget a gyermekeket érdeklő oktatási formák, lehetőségek, módok iránt, kicsit(?) fanyalgunk. Miért is? Mert több körrel előttünk vannak tanítványaink?
Teszteltem ma egy osztályt, szinte mindenki tud feltölteni (rajtam kívül)
Megértem azokat a kollégákat, akik azt mondják, még élelemre sem telik, hogyan telne számítógépre, internetre egyes családokban.
Vannak más lehetőségek is, mint ahogy a saját könyvet pótolja a könyvtárba járás. Az iskolákban délután van lehetőség meghatározott időre megnyitni a géptermeket, felügyelet mellett. Ki kell dolgozni ki-mikor-milyen feltételekkel veheti azt igénybe. Ugyanígy szabályokat kell megfogalmaznunk az ilyen típusú tanulási-tanítási formákra.
Úgy gondolom, ki kell használnunk a gyerekek ez irányú fogékonyságát, rendkívül sokat nyerhetünk vele, a tiltással viszont semmit sem érünk el.
Balogné Pálfi Gabriella
2011. október 17. hétfő , 11:31 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Elolvasva a “vitaindítót” és a hozzászólásokat, én is szeretném megosztani a gondolataimat veletek.(elnézést a tegeződésért, de így egyszerűbb)
Bennem is kettős érzelmek fogalmazódtak meg. Egyrészt emlékszem arra, amikor a könyv, a tv nem volt természetes a háztartásokban. (A könyv azóta sem az, csak most az érdektelenség miatt, sajnos). A pedagógus társadalom akkor is nehezen mozdult rá az újra, és próbáltuk távol tartani a gyerekeket a nem nekik való műsoroktól, és rávenni őket a megfelelő adások “fogyasztására” Sikerült? Annak a generációnak a gyerekei is lassan kikerülnek az iskolapadokból.
Valahogy így van ez a mai világban is, ahelyett, hogy megragadnánk minden lehetőséget a gyermekeket érdeklő oktatási formák, lehetőségek, módok iránt, kicsi(?) fanyalgunk. Miért is? Mert több körrel előttünk vannak a tanítványaink? Teszteltem egy nyolcadikat ma, szinte mindenki tud feltölteni különböző helyekre, rajtam kívül!
Megértem azokat a kollégákat, akik azt mondják, még élelemre sem telik, hogyan telne számítógépre! Vannak megoldások, mint ahogy régen a saját könyvet pótolta könyvtárba járás.
Az iskoláknak délután van lehetősége meghatározott időre megnyitni a géptermet, felügyelet mellett. Ki kell dolgozni ki-mikor-milyen feltételekkel veheti igénybe.
Úgy gondolom, ha kihasználjuk a gyerekek ez irányú fogékonyságát, rendkívül sokat nyerhetünk, a tiltással viszont semmit sem érünk el.
Forgó Sándor
2011. október 16. vasárnap , 20:54 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Köszönöm és mi véleménye a wikipédiáról?
Rádiné Petróczi Márta
2011. október 17. hétfő , 19:43 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
A wikipédiáról eddig kialakult tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy szócikkenként változó megbízhatóságú, mélységű és tudományos megalapozottságú információkhoz juthatunk általa.
Nagy előnyének tartom azonban, hogy használatával és viszonylag könnyű elérhetőségével, hiszen csak internet hozzáférés szükséges, könnyen megszerezhetők olyan ismeretek, amelyek korábban csak igényesebb lexikonok, szakkönyvek birtokában vagy könyvtárak felkeresésével voltak elérhetőek.
Ujj Anna
2012. október 29. hétfő , 14:31 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Én úgy gondolom, hogy a Wikipédia tágra nyitottságának van néhány igen komoly hátránya. Például azon cikkek esetén, melyek a legtöbb résztvevő számára ismeretlenek, a pontosság és a pártatlanság sokszor megkérdőjelezhető.
A másik hátrány számomra az, hogy sok szerkesztést olyan emberek végeznek, akiknek nem céljuk az, hogy hasznosan vegyenek részt a munkában, hanem mindenféle értelmetlenséget („kgznjjkuuzxde”) vagy elfogadhatatlan és vandalizmusnak számító tartalmat („de hüje aki ólvassa”) adnak a cikkekhez.
Rádiné Petróczi Márta
2011. október 16. vasárnap , 20:23 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Véleményem szerint a webkettőn alapuló tanulási forma, miközben egyrészről valóban rendkívüli lehetőségeket kínál,másrészről tényleg magában hordozza azt is, hogy elmenjen a ,,gerilla pedagógia” irányába. Nem azért, mert nem a pedagógusok, hanem a tanítványaik által alkotottak kerülnek fel a világhálóra, hanem azért, mert mindez szűrő nélkül történhet meg.
Addig, amíg a gyerekek, életkorukból adódóan, még nem tanulták meg saját maguk korlátozását sem, személyiségjegyeik kialakulatlanok, nekünk felnőtteknek, pedagógusoknak és szülőknek egyaránt, feltétlen szükséges lenne korlátokat állítanunk. Ennek a lehetősége azonban ezen a területen, (és jó ha csak itt ), mintha kicsúszott volna a kezünkből.
Totyik Tamás
2011. október 16. vasárnap , 16:23 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
“Tudomásul kell vennünk azt a tényt, hogy az elektronikus tanulás hálózati alapú új alulról szerveződő paradigmája már több éve jelen van a fiatalok körében. Sürgősen át kell gondolnunk, hogy az új médiarendszer és az e-learning 2.0-ás megoldások mennyiben alkalmasak az élethosszig tartó tanulás társadalmi, oktatáspolitikai kihívásainak megoldásában, segítésében.”
Ez így nagyon szépen hangzik, de míg a pedagógusok nem fogékonyak erre a technikára, addig ez szép álom. Míg az iskolában tiltva van a facebook, ahelyett, hogy azon kapnák az előzetes feladatokat a gyerekek, addig csak az eliteknek lesz jó. Az állam fő feladata az lenne, hogy minden gyermeknek egyenlő hozzáférést biztosítson, és a szellemi elitnek erre kell nyomást gyakorolni, hogy meg lehessen valósítani web2.0 alapuló oktatást, és az erre épülő élethosszig tartó tanulás feltételeit. Addig is a digitális tartalmakat kellene előkészíteni, de nem a sulinet szintjén.
Érdekes volt a szombati foglalkozás, talán a levelemben is benne van a kételyem.
Üdvözlettel: Totyik Tamás
Gulyás Ágnes
2011. október 17. hétfő , 09:10 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Nálunk még engedélyezett ez a fajta információ átadás a diákjainkkal. Sajnos valóban nem minden gyerek számára elérhető módja a tanulásnak. Vannak olyan tanulók akik számára az ebéd sincs befizetve, nemhogy számítógép lenne az otthonukban.
Üdvözlettel: Gulyás Ágnes
Szilágyi Zsuzsa
2011. október 15. szombat , 22:05 (UTC 1) Link a hozzászóláshoz
Nem tartom egyszerű feladatnak az oktatási rendszerbe való bekapcsolását azoknak,akiket a társadalmi kirekesztés veszélye fenyeget, főként az online oktatásba való bekapcsolódásukat gondolom nehéz feladatnak?!