Az információt rendszerint valamilyen energia- vagy állapotváltozás hordozza, ezért ezt a változást kell érzékelnünk valamilyen módon. A körülöttünk lévő fizikai és társas világgal való kapcsolat az alapja az értelmi és érzelmi fejlődésünknek, szükségünk van a külvilágból küldött jelek fel- és megismerésére. Ezáltal alakítjuk, formáljuk a minket körülvevő világot, úgy, hogy közben mi magunk is alkalmazkodunk hozzá. A megismerési (kognitív) folyamatok első lépcsőfoka a környezet ingereinek az érzékelése.

Az érzékelés (szenzáció) fogalmán az érzékszerveinkben található receptorok segítségével történő ingerek felvételét és annak ingerületté, azaz elektromos impulzussá alakítását értjük, míg az észlelés (percepció) fogalmán a magasabb szintű idegrendszeri folyamatok révén kialakuló ingerület tudatosítását és annak integrálását értjük. Az észlelés tehát az emberben tudatos folyamat, amelyhez a figyelem irányítottsága is hozzákapcsolódik, és ez teszi lehetővé a differenciálás lehetőségét.

A különböző ingereket (pl. fény, hang stb.) érzékelve az ingerületek elektromos impulzus formájában az érző idegpályák közvetítésével a megfelelő agyi központokba kerülve tudatosulnak.

Az érzékelés (érzéki megismerés) során a környezetből kiinduló fizikai és kémiai folyamatok hatására (hang, fény, hő, nyomás, párolgás) keletkező ingerek az idegvégződésekben ingerületet váltanak ki, és - az idegpálya közvetítésével - továbbterjednek az idegrendszer központi részébe. Ennek során alakul ki az agykéregben az érzéklet (érzet). Az ingerforrások elhelyezkedésük alapján lehetnek: külsők (látás, hallás, szaglás, tapintás, hőérzet és fájdalomérzékelés exteroreceptorai) és belsők (szervi, valamint egyensúlyi és kinesztétikus mozgásérzékelés interoreceptorai). Érzékszerveink érzékenysége, ingerküszöbe az evolúció során változott, és adott határok között működik. Az egyes érzékszervi receptorok ingerküszöbe a nekik megfelelő adekvát ingerre a legkisebb, azaz már igen gyenge inger is működésbe hozza őket, illetve a túl erős inger már nem hat rájuk. Az érzékelés abszolút küszöbe az a legkisebb erősségű inger, amely még érzékletet vált ki. Az érzékelés különbözeti differenciaküszöbének nevezzük az ingernek azt a legkisebb változását (különbségét), amelyet még észlelni tudunk. A küszöbértékek nagysága a korábbi tapasztalatoktól, az élő szervezet pillanatnyi állapotától, céljától nagymértékben függ.

Az érzékszervek a környezethez való folyamatos alkalmazkodás eredményeként alakultak ki, és az élőlényeknek a külső környezet és a belső ingerek felfogására alkalmas szervei. Az ingerek energiaállapotaik szerint különböző típusúak. Az elektromágneses hullámok keltette fényingerek felfogására alakult ki a látás érzékszerve, a szem; a környezet mechanikai rezgéseinek, a hang érzékelésére pedig a hallás érzékszerve, a fül. A kémiai ingerek közül a gázhalmazállapotú anyagok érzékelésére szaglás útján a szaglás érzékszerve az orr, míg az ízérzés érzékszerve a nyelv pedig az oldott anyagok érzékelésére fejlődött ki. A tapintás a szilárd tárgyak érzékelése során a bőrben levő tapintóideg végződések (mechanoreceptorok) segítségével történik. A testhelyzetünk egyensúlyi állapotáról a fülben lévő helyzetérző szerv, a labirintus szerv tájékoztat. Az érzékszervek csak adekvát energiaállapotok (ingerek) felfogására alkalmasak, vagyis a látás szerve csak az elektromágneses hullámtartomány egy részére, a látható fénytartományra jön ingerületbe, a hallásé pedig kizárólag mechanikai rezgésekre, a szaglás és ízlelés szerve pedig csak ún. olfaktorikus kémiai anyagok hatására. Az érzékszervek - egyfajta bemenetként - önmagukban csak az ingerület érzékelésére és - átalakítóként - pedig a változásokról történő tudósításokra alkalmasak. A velük szoros kapcsolatban álló idegpályák segítségével pedig az agyban levő megfelelő érzékelési központokba továbbítják a jelzéseket.

Minden élő szervezetnek rendelkeznie kell információszerző- és feldolgozó­apparátussal, mert e nélkül egyetlen élő rendszer sem működhet. Információra van szükség a külső környezet változó jeleiről, a rendszer belső állapotáról, a kimenet hatékonyságáról. Napjaink információszerző eszközei az emberi érzékszervek kiterjesztését képezik. Az optikai elektronikai eszközök rohamos fejlődése a gyorsabb és pontosabb információszerzést szolgálják. A technikai eszközök rohamos fejlődése, az érzékelők egyre kifinomultabb változatai lehetővé teszik a nagyon távoli információforrások „érzékelését" (mérését) csakúgy, mint a sebességben és méretekben végletes (nagyon gyors vagy nagyon lassú, nagyon kicsiny vagy nagyon nagy) jelek érzékelését.

7. kép: Az érzékelési csatornák