Ebbe a csoportba a vetíthető vizuális (transzparens, dia, ppt), az auditív (CD, hangkazetta) és az audiovizuális (film, videó, hangosított állóképek) médiumok tartoznak. A számítógép és a videoprojektor elterjedése az audiovizuális információhordozók digitalizálásához vezetett, azonban az audiovizuális oktatás tapasztalatai következtében a felhasználás módszere nem sokat változott. Az igazi, álló, vagy mozgóképet és hangot integráló, audiovizuális információhordozók fontosabb előnyös tulajdonságai a következőkben foglalhatók össze. Mivel a tanuló látására és hallására egyidejűleg hatnak, az információ felvételt biztosító csatorna „keresztmetszete" lényegesen bővebb, mint a csupán auditív anyagok esetében. Az alkalmas struktúrájú audiovizuális információ átadása mindig rövidebb ideig tart, mint ha ugyanazt auditív úton adjuk át, ugyanakkor érthetőbb. Közelebb esik az objektív valósághoz, a gyakorlati tapasztalathoz, mint az egyszerű szóbeli ismeretközlés.

Az 1970-es években elterjedt írásvetítő transzparensek, fóliák a tanítási folyamat irányítását, a téma tartalmi feldolgozását segítő taneszközök. Elsősorban az értelmi nevelést szolgálják azáltal, hogy információt közölnek, elősegítik a megértést, a tanári magyarázat kiegészítőjeként. A bemutatáshoz szükséges eszköz az írásvetítő, a hagyományos tábla funkcióit is ellátó fénytábla.

 

Elsősorban frontális osztályfoglalkozás keretében alkalmazzuk. Az írásvetítő fóliák többségét ma már digitalizált formában tárolják. Azok az „animációs" megoldások, amelyek a transzparensek használata során kialakultak, a prezentációs programokkal magasabb szinten realizálhatók.

A transzparensekkel való tanítási tevékenységet egy olyan lineáris rövid programnak is tekinthetjük, melynek információhordozója a transzparens + tanári magyarázat + tanulói segédanyag. Míg az első két komponens információt közöl, addig a harmadik a tanulói aktivitás és kreativitás bázisát képezi, amely nemcsak az órai feldolgozás alatt működik, hanem az otthoni tanulást is jelentős mértékben segíti. Fóliatervezéskor a tananyag szekvenciákra bontása során pontosan meg kell határozni, hogy mekkora egység kerüljön egy transzparensre. Ez a tanítási elem lehetőség szerint egy logikai csomóponthoz, egy általánosítási szinthez tartozó ismeret legyen. Amennyiben az így nyert információt összetettsége következtében csak több elemi lépésben érdemes tanítani, olyan ábra-típust alkalmazzunk, amely a konkrét didaktikai feladatok megoldását a legjobban segíti.

 

A transzparenseken, vagy más hordozón megjelenő vizuális reprezentáció óraközi felhasználását, ill. az alkalmazott fajtákat elsősorban a feldolgozandó tananyag tartalmi és tanítási sajátossági együttesen határozzák meg. A fóliák főbb fajtái az egylapos, többlapos és mozgásbemutatásra alkalmas transzparensek, ill. transzparens-sorozatok. Az egylapos transzparensek vonalas ábrát, vázlatot, rajzot, szöveget vagy fényképfelvételt tartalmazhatnak. Közös sajátosság, hogy a feldolgozandó témához szükséges összes vizuális információ megtalálható a transzparensen. Felhasználásuk csupán annyiban tér el, hogy míg az önálló transzparensen elhelyezett információhoz egyidejűleg jutnak hozzá a tanulók, addig a takarásos transzparensnek egyszerre csak egy-egy része válik láthatóvá és képezi a tanítás tárgyát. Az előre tervszerűen elrendezett anyag alkalmas sorrendű takarása lehetővé teszi a téma vizuálisan is jól elkülönített lépésekben való tanítását. A segédtranszparens rendszerint nem tartalmaz önállóan tanítható információkat. Általában más transzparensek kiegészítő eleme (pl. előre elkészített táblázat, négyzetrács, mérőskála stb.), esetleg a tanítás során készülő prezentáció (táblavázlat, mérés, függvényábrázolás stb.) előrajzolt eleme.

A többlapos, fázisképekből felépülő transzparensek az egylaposhoz képest dinamikusabb szemléltetést tesznek lehetővé, ill. módot adnak az összetettebb problémák megtanításának differenciált megoldására is. Jellegüknél fogva az ismeretközlés mellett a tanulásirányítás összetett feladatkörét is ellátják. A kényszer-sorrendű transzparensek szerkezetileg könyvszerűen egymásra lapozható fázisképek sorozatából tevődnek össze. Általában időben lejátszódó jelenségek, valamilyen logikai viszonyban lévő tények vagy strukturális kapcsolatok elemzése során használjuk. Egyfajta animációnak is tekinthetők.

Egy-egy nagyobb tanítási egységhez illeszkedő, rendszerint több tanítási órát, vagy egész tantárgyat is átfogó, tartalmilag, módszertanilag összefüggő transzparens-együttest sorozatnak nevezünk.

 

A sorozat fontosabb kritériumai a következők: tartalmilag összefüggő, módszertanilag homogén rendszert alkossanak, a velük megvalósított oktatási-nevelési cél legyen része a vonatkozó tantervi célkitűzéseknek. Így jelentősen csökkenthető a redundáns információk mennyisége a megszokott és a már ismert feldolgozási módszer következtében, informatív tulajdonsággal ruházhatók fel a konzekvensen alkalmazott színek, jelek, jelrendszerek. Ismeretesek még a mozgás bemutatására alkalmas transzparensek, amelyeken az ábrázolt folyamat, jelenség, szerkezet bizonyos elemei más kisegítő tartozékok hatására mozgás illúzióját keltik (pl. a vérkörben a vér mintha áramlana). A legismertebb technikai megvalósítás az ún. polarizációs módszer, ahol a polarizációs szűrő folytonos működése következtében a képen látható fény-maximumok és -minimumok úgy tolódnak el egy irányba, hogy az mozgásérzetet kelt a szemlélőben. Nem tartoznak ebbe a kategóriába az írásvetítő segítségével bemutatható síkmodellek, kísérleti berendezések, applikációs egységek.

A klasszikus diaképek a tanítási témákhoz tematikusan kapcsolódó, elsősorban fotografikus, vizuális információhordozók. Szöveges információt általában csak értelmezési, jelzési szinten, minimális mennyiségben tartalmaznak. A képek a valóság sajátos másolatai. Egy képen tükröződő perspektíva erősen különbözhet az általunk megszokottól, a szemünk által közvetített direkt látványtól. Ez a hatás a felvételkészítéskor és a vetítéskor alkalmazott optikai rendszer együttes tulajdonságaiból fakad. E torzító hatás tudatosan is használható karakterisztikus tulajdonságok kiemelésére. A fotográfiák, így a diaképek a jelenségeket, tárgyakat eredeti környezetükben mutatják, esetenként azonban a felvételt célszerűen megrendezzük. A képek formanyelve nem minden esetben a szerkesztőtől függ, ezért egységes oktatási anyaggá szervezésük rendszerint nehézkesebb, mint pl. a transzparenseké. A képek többségükben jellegüknél, témájuknál fogva erős emocionális hatások kiváltására is alkalmasak, ami a tanítás hatékonyságának növelésére fordítható.

 

A diaképek oktatási célra történő felhasználása rendkívül széleskörű.

 

Az ismeretterjesztő, irodalmi és mese diafilmek önálló műfajt reprezentálnak.

 

A képanyag megjelenítéséhez diavetítőgép, ma számítógép és projektor, és alkalmas vetítési környezet, megfelelő méretű vetítő felület, sötétítés kialakítása szükséges.

 

A diaképek, diasorok egy-egy témakör sokoldalú bemutatását teszik lehetővé, miközben célszerű külön gondoskodni az ismeretszerzés hatékony irányításáról akár szóbeli tanári magyarázat, akár valamilyen programforrás formájában. A diaképeket általában akkor alkalmazzuk, ha a tanítási téma szóban forgó eleme valamely oknál fogva nem mutatható be (pl. túl nagy v. túl kicsi, vagy jelenléte veszélyes, vagy rendkívül ritka jelenség stb.), ha a diakép többet nyújt, mint az eredeti tárgy v. jelenség (pl. rajzzal egészítjük ki v. lényegtelen elemeket elhagyunk stb.), ha olyan összetett és absztrahált információkat hordoz, amelyek csak grafikusan jeleníthetők meg. Alapkövetelmény a képek technikailag kifogástalan minősége (megfelelők a színek, élesek a kontúrok stb.), a diaképek didaktikailag jól tervezettek és ennek megfelelően komponáltak, végül a bemutatott kép elemei az alkalmazott jelrendszert és mondanivalót tekintve egyértelműen kapcsolódik az aktuálisan alkalmazott egyéb taneszközökhöz is.

A tanítás és tanulás céljaira készült diaképeknek több fajtája ismeretes. Felvétel-technikai szempont szerint megkülönböztetjük az eredeti felvételeket, illetve a reprodukciókat. Az eredeti felvételek meglévő objektumokról, tájakról, képződményekről, tárgyakról stb. készülnek. Aszerint, hogy mekkorák az eredeti objektumok, azaz a felvételkészítés milyen technikai apparátust igényel, megkülönböztethetünk makro-, mezo- és mikro-felvétel készítést. Minden esetben az a döntő, hogy a kiszemelt tárgyak legalább a képmező háromnegyed részét töltsék ki, ami az alkalmazott technikai konfigurációval érhető el (megfelelő optikák, kihuzatok, mikroszkópok stb.). A reprodukciók síkbeli, főleg grafikai, festészeti, fototechnikai stb. eljárással előállított objektumokról készült diaképek. A technikai megvalósítás során főleg a „képkivágás" helyes megválasztására kell figyelemmel lenni. A reprodukciós felvételek szerepét a digitalizáció eredményeként, átvette a szkenner.

Szerkesztésmetodikai sajátosságok szerint ismeretesek a tárgydiák, a realisztikus, sematikus és szerkesztett diaképek, montázsok. A tárgydiák készítéséhez nincs szükség fényképező apparátusra. Ha a szemléltetésre szánt eredeti tárgy a fény számra átjárható, és kiterjedését tekintve néhány tized milliméternél nem vastagabb, és elhelyezhető diakeretben, akkor közvetlen diakészítésre ill. kivetítésre is alkalmas. Ilyenek lehetnek például a nagyobb rovarok szárnya (pl. szitakötő), vékony kőzetcsiszolat, színszűrők, nagyméterű optikai rácsok stb. Az utóbbiak valamilyen jelenség tulajdonságainak vizsgálatára szolgáló tartozékok, míg az előbbiek magának az objektum szerkezetének vizsgálatát, elemzését segítő diák. A realisztikus diaképek a valódi objektumok lehetőség szerinti hű másolatát adják, megtartva az eredeti anyag teljes bonyolultságát. Elsősorban dokumentálási célt szolgálnak, amelyek átszerkesztéssel, célszerű módosításokkal képezhetik oktatási anyag kiindulási alapját is. A képen található részleteknek a technikai felbontó képesség szab határt. Az oktatási alkalmazás során éppen ez az információbőség ad lehetőséget a sokoldalú felhasználásra. A sematikus és szerkesztett diaképek közé tartoznak a valóságnak csak meghatározott momentumait tartalmazó diaképek. A szelektálás elvégezhető nem fototechnikai úton: ekkor a lefényképezésre szánt tárgyat, grafikát, szerkezetet stb. alakítjuk olyanná, hogy az csak az oktatás számára fontos tulajdonságokkal rendelkezzen, és így készítünk róla felvételt. Fototechnikai eljárásokkal is meg lehet változtatni a valóság arculatát, pl. a fotografika esetén csak a fő kontúrok, a formai tulajdonságok maradnak meg, a mélységélesség alkalmas szabályozásával szinte dia „szeleteket" lehet készíteni az eredeti objektumról, speciális objektívekkel az objektum formai struktúrájának belő viszonyát tudjuk megváltoztatni; számos további lehetőség rejlik a speciális kidolgozási technológiák alkalmazásában is.

Két vagy több alkalmasan elkészített kép egyetlen diaképpé történő összeállításából keletkezik a montázs. Számos tanítási feladat megoldására jól használható. Különösen ott, ahol a -fizikailag vagy időben távol eső dolgok, jelenségek szoros vizuális összefüggéseit kívánjuk elemezni.

Az ismert auditív információhordozóktól az „élőbeszéd" vagy „élő hang" hatásában általában lényegesen eltér. Megszokottságánál fogva könnyebben illeszkedik az ismeretszerzési folyamatba az élőbeszéd, mint a „konzerv" műsor. Jobb az érthetősége, kellemesebb a hangzása, segítségével emberibb, közvetlenebb kapcsolatok alakíthatók ki. A gépi hangátvitel legtöbb hátrányos tulajdonsága az emberi hallás fiziológiai sajátosságainak a technikai eszközök működésétől való jelentős eltérésére vezethetők vissza. Ezért az auditív információhordozókat csak akkor célszerű alkalmazni az oktató-nevelő munkában, ha azok többet adnak a rendelkezésre álló élőbeszédhez képest, akár információtartalomban, akár jellegükben, akár hangulatukban. Az auditív oktatási anyagok tartalmuktól, jellegüktől függően valamennyi didaktikai feladat és eljárás megvalósításában felhasználhatók, az irodalmi, zenei, anyanyelvi nevelés területén, valamint az idegen nyelvi, természettudományi, műszaki tárgyak oktatásában. A tanári élőbeszéd mellett, auditív információhordozóként, a tanítási, tanulási tevékenység segítésére általában hanglemezt, CD-t, műsoros magnókazettát, nyelvoktató programokat használunk. Az auditív információhordozók egy része szemléltető, bemutató, más része munkáltató célokat szolgál, ezek néhány, fontosabb alkalmazási területe:

Zenei felvételek bemutatása: Ha a zenei hangzás közvetlenül is kapcsolódik a tanítási anyaghoz, fokozottan kell ügyelni az alkalmas akusztikai környezet kialakítására. Mivel zenehallgatás alatt már nincs módunk irányítani a tanulók figyelmét, azért fontos szerep jut az előkészítő és a darab elhangzását követő értékelő megbeszélésnek. Az előkészítés során az előismeretek felidézése és az aktualitás megteremtése mellett megfigyelési szempontokat is célszerű kitűzni az összefoglaló elemzés számára. A zenei felvételeket alkalmazhatjuk háttérzeneként is. A háttérzene alkalmazása természetesen alapvetően különbözik a szemléltetésre szánt anyag bemutatási kritériumaitól. Halk legyen, alig az átlagos zajszint fölött, ne zavarja a beszéd érthetőségét, lehetőleg folyamatosan szóljon, nagyobb szünetek nélkül, ne vonja magára a figyelmet, legyen az alkalomhoz, a témához illő.

Szépirodalmi alkotások bemutatása: Legtöbbször komplex hanganyag bemutatásáról van szó, beszéd-, zene-, zajkomponensek egyaránt előfordulnak benne. Közepes akusztikai igényeket támasztanak. Elsősorban a beszédhang érthetőségét kell szem előtt tartani. Az anyag bemutatását megelőzően elengedhetetlen az előkészítés. Nemcsak tartalmi szempontból, így pl. megfigyelési, elemzési szempontok adása, hanem hangulati előkészítésre is szükség van. A bemutatást - speciális esetektől eltekintve - elemzés követi. A szemléltetés időtartamát nagyon gondosan kell megállapítani. A tartalmi tényezők mellett fontos szerepet játszik az óra dinamikája, a tanulók figyelmének terjedelme is. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a bemutatott anyagot többször le kell játszani.

Dokumentumok, tudománytörténeti anyagok bemutatása: Ha lehetőségünk van ilyen anyagok bemutatására, azokat részesítsük előnyben a tanári magyarázattal szemben. Rendszerint mélyebb hatást váltanak ki a tanulókban, mint a hagyományos tananyag feldolgozás. Az ilyen anyagoknak az ismeret kiegészítés, az ismeretelmélyítés a fő feladata s a hitelesség a fő „varázsa". Ebből következően fokozott gondot kell fordítani a bemutatást követő elemzésre. Célszerű a hallottakat jegyzet formájában is rögzíttetni a tanulókkal az egyéni tanulás megkönnyítése érdekében. Sajátos dokumentumok a speciálisan szakmai jellegű felvételek, amelyek állathangokat, különböző jelenségek kísérőhangját, mesterségesen előállított jelsorozatokat, jelkombinációkat, zajokat stb. tartalmaznak.

Idegen-nyelvi anyagok bemutatása: Az idegen nyelvek tanításában az akusztikai ingerek kiemelt fontosságúak. Ezért gyakran alkalmaznak olyan hanglemezeket, amelyekről az adott nyelvet anyanyelvként beszélők hangja, szövegmondása szólaltatható meg. Különös gondot kell fordítani a szöveg érthetőségére, ezért a jó akusztikai környezet kialakítása nagyon fontos. A nyelvi laboratóriumi oktatóprogramok a különböző szervezettségi szintű, audio-passzív, audio-aktív, és audio-aktív-komparatív laborprogramok.

 

Ezek a programozott tanítás elvei szerint készülnek A legfontosabb nyelvi programtípusok a szövegfelvételek, dialógusok, fonetikai gyakorlatok, grammatikai gyakorlatok, beszédkészség fejlesztő gyakorlatok. Gyakran komplex multimédia oktatócsomagok elemei.

 

Ismeretesek még a tanulásirányító oktatóprogramok. A kereskedelmi forgalomban kapható oktatógépek egy részének a programhordozója a magnószalag volt. A gépek már rég múzeumba kerültek, de az audio-tutorial módszer megmaradt. Ma is készülnek tevékenységirányító hanganyagok, amelyek egy­-egy rövid ismeretszerzési tevékenység irányítását végzik. Különösen az óraközi kiscsoportos foglalkozások szervezésében, levezetésében lehet jelentős a szerepük. Ez az irányítási módszer fülhallgatók alkalmazásával más csoportok munkáját nem zavarja.