1.   Jacobson – A nyelvi modell (1960)

    A nyelvészetben Roman Oszipovics Jacobson orosz származású amerikai nyelvész, szemiotikus, irodalomkutató[1] hatféle tényezőt különített el. A feladót, a címzettet, az üzenetet, a kódot, a kontextust[2] (az összefüggést a valósággal) és a kontaktust (a fizikai csatornát).

    A feladó az, aki a címzettnek valamilyen üzenetet küld. A közös kód szükséges ahhoz, hogy mindkét fél számára érthető legyen az üzenet. A kontextus biztosítja az összefüggést. A kontaktus a fizikai csatornát jelenti.

A modell hasonlít a lineáris és háromszög modellekhez is. Az üzenet jelentésével és belső struktúrájával foglalkozott. Átmenetet teremtett a folyamat és a szemiotikai iskola között.

 

 

A Jacobson-féle nyelvi kommunikációs modell

 

    A modell kiemeli a hatékony kommunikáció meghatározóit, ugyanakkor a visszacsatolást nem említi meg. Vitathatatlan érdeme viszont, hogy megnevezi a nyelvi kommunikáció alapfunkcióit. (Emotív-érzelmi, konatív-felhívó, fatikus-fenntartó, metanyelvi, poétikai és referenciális-közlő, tájékoztató funkciókat különböztet meg.)[3]

·         a referenciális funkció a kontextusra irányul, a megismeréssel kapcsolatos, számos üzenetben ez az uralkodó, mivel a kommunikáció célja az ismeretátadás

·         az emotív vagy expresszív funkció a feladóra, illetve az üzenet tárgyára utal, kifejezi a eladónak a magatartását azzal kapcsolatosan, amiről beszél

·         a konatív funkció a címzettre irányul, felszólítást, parancsot hordoz

·         a fatikus funkció a kontaktusra irányul, célja a kommunikáció létrehozása, fenntartása, a csatorna működésének ellenőrzése

·         a metanyelvi vagy magyarázó funkció feladata a kód ellenőrzése, annak ellenőrzése, hogy a felek értik-e egymást

·         a poetikai funkció magára a közleményre irányul, a kifejezésre (Jacobson, 1969).”

    A modell bipoláris felépítésű. A kommunikációs aktus alapelemeiből indul ki, vagyis abból a hat tényezőből, amire szükség van a kommunikáció létrejöttéhez. A tényezőkhöz funkciókat rendel hozzá. A kommunikátor és a befogadó interakcióba kerül, amely lehet verbális, nonverbális illetve vizuális.

 



[1] Jacobson, R.: Hang – jel – vers. Gondolat Kiadó, Budapest, 1969.

[2] Kontextus: olyan információk összessége, amelyek valamely szöveg (illetőleg egyes részei) meghatározott értelemben vett nem verbális környezetét adják.

[3] Fülöp Géza: Az információ. URL: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/konyvtar/informat/azinform/html/index.htm